…ahogy a csillag megy az égen

Sikerült nyakon csípnem valamit, amit imádok a németekben. Mert ilyen Németországban egyszerűen nem fordulhat elő…

Minden évben kapom a domain szolgáltatómtól az emlékeztető emaileket, mely szerint legyek szíves befizetni az esedékes éves üzemeltetési díjat. Idén az egyik ilyen email kapcsán eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha lemondanék a domainről, hiszen évek óta nem használom. Írtam tehát egy emailt az alábbi szöveggel:

Kedves …!

Mit kell tennem, ha egy adott domaint már nem kívánok tovább használni és nem kívánom meghosszabbítani az üzemeltetési időszakot?

Üdvözlettel,

Az emailem lentebb tartalmazta a szolgáltató eredeti emlékeztetőjét, mivel arra válaszként született. Néhány percen belül érkezett a válasz:

Tisztelt …!

Köszönöm, ennyi visszajelzés elegendő volt. A domaint, annak lejártakor
felmondásba tesszük. Kérem, hagyja figyelmen kívül a további automata
emlékeztető értesítéseket.

Üdvözlettel:

Nem először fordult velem elő, hogy egy szolgáltatónak/beszállító parnernek felvetettem egy kérdést, amit az megrendelésként/felszólításként értelmezett. Élénken él bennem még egy korábbi munkahelyi esetem, amikor egy szoftver beszállítónak feltett kérdésre, mely szerint “mekkora ráfordítás volna megcsinálni, hogy…” az a válasz jött egy idő múlva, hogy “megcsináltuk, x óra volt”.

Szerintem a fenti emailem szövege elég egyértelmű. Kérdeztem valamit, egy vessző sem utalt arra, hogy cselekedni is kívánok jelen pillanatban.

Sikerült nyakon csípnem valamit, amit imádok a németekben. Mert ilyen Németországban egyszerűen nem fordulhat elő. A szavaknak konkrét értelme van, a nyelvtani szabályok egyértelműek, és mindenki tudja, hogy – minimum az üzleti kommunikáció során, de néha talán Goethénél is – nincs tere az egyéni értelmezésnek. Ha pedig partnerem helyesen értelmezi a kérdésemet, nem kezd el segítőkészen kreativkodni, nem próbálja kitalálni a gondolataimat, majd jó esetben aszerint, rosszabb esetben a vélt gondolataimnál okosabb gondolatok alapján cselekedni.

Lehet, hogy a kreatívkodás és a gondolatolvasás olykor hatékonyabnak tűnik, de ott a félreértés esélye, ami jelentős károkat okozhat. Hosszú távon szerintem a németes hozzáállás a hatékonyabb.

Dolgozni csak pontosan, szépen,…

Így legyen ötösöm a lottón!

Október 4.-én az aznapi IMF sajtótájékoztató leiratát belinkelve a következőket írtam a Facebookon…

Október 4.-én az aznapi IMF sajtótájékoztató leiratát belinkelve a következőket írtam a Facebookon:

Szörcsölni hungary-ra, elolvasni, megjegyezni, és emlékezni, amikor néhány hét múlva jön a “mi harcoltunk körömszakadtáig, de a rohadt IMF miatt muszáj” duma.

Transcript of a Press Briefing by Gerry Rice, Director, External Relations Department, International Monetary Fund

Akinek nincs kedve klikkelni és szörcsölni, íme a lényeges mondat, amely Gerry Rice szájából annak a kérdésnek a megválaszolása után hangzik el, amelyben a kérdező aziránt érdeklődik, milyen pontok tisztázására kérte az IMF a magyar kormányt:

I will add that we are not advocating a tighter fiscal stance than the government’s current 2013 budget target, so there is no more austerity in our proposals, if you will. We are focusing on a balanced and sustainable package of measures.

És az angolul kevésbé tudók számára a mondat jelentése:

Hozzátenném, hogy mi nem javasolunk annál szigorúbb fiskális politikát, mint amilyet a kormány jelenlegi 2013-as költségvetése is megcéloz, tehát javaslataink nem tartalmaznak további megszorításokat, ha úgy tetszik.

Erre ma látom az Indexen, hogy nem kellett heteket várni, elég volt 5 nap.

Így legyen ötösöm a lottón!

Turizmus, kicsit másképp

Az azeri gyilkos elbaltázott ügye kapcsán jutott eszembe, hogy a magyar kormány zsenialitásához még egy csipetnyit kell csupán hozzátenni, és feltaláltunk egy egészen újfajta turisztikai ágazatot: a gyilkolási turizmust…

Az azeri gyilkos elbaltázott ügye kapcsán jutott eszembe, hogy a magyar kormány zsenialitásához még egy csipetnyit kell csupán hozzátenni, és feltaláltunk egy egészen újfajta turisztikai ágazatot: a gyilkolási turizmust. Érdemes elgondolkozni az ebben rejlő lehetőségekben. A gyilkolási turizmus alapgondolata a következő:

  • Találj két nemzetet, amely között pattanásig feszült a viszony, de nem még állnak egymással nyílt háborúban
  • Különíts el egy területet saját országodban, ahol a két egymást gyűlölő nemzet fiai (vagy lányai) egymást meggyilkolhatják
  • A gyilkosokat saját országod hatóságai vegyék őrizetbe, ítéljék el, majd adják ki hazájuknak (szigorúan a törvények és egyéb formális szabályok szerint!)
  • A hazatért gyilkosokat saját országuk elnöke részesítse kegyelemben (szigorúan az ország törvényei szerint!)

Az eljárás a hatályos magyarországi jogszabályoknak, a strasbourgi Európai Egyezménynek, valamint egyéb érintett ország törvényeinek teljesmértékű betartásával történne, ahogy azt a gyakorlatban is demonstráltuk. Csupán arra kellene kérni az érintett országok elnökeit, hogy igérjék meg, nem részesítik kegyelemben a hazaérkező gyilkosokat. Pusztán a formalitás végett. Az ígéretet természetesen nem kellene betartani. De hát mit tegyünk, ha a szigorú nemzetközi szabályok megkívánják, hogy legalább egy hazug igéretet fel tudjunk mutatni? Minden egyes turista esetén hivatalosan tiltakoznánk is írásban, hogy nem értünk egyet a kegyelemben részesítéssel. Persze ezt a tiltakozást sem kellene komolyan venni, de a szabály, az szabály.

A kivitelezés során jól át kell gondolni, hogy a játékra elkülönített terület mekkora legyen. Elkülöníthetnénk például egy egész megyényi területet, és a jelentkezők napokig tartó bújkálós, levadászós játékban ölhetnék egymást. Kölcsönözhetének harcí járműveket, gránátvetőket, stb. Az egész nagyon hasonlítana a Battle Royale című regényre (gyengébbek kedvéért mondjuk a Hunger Games című filmre). Persze ezt rendkívül nehéz volna kivitelezhetni a területen lakók kitelepítésének szükségessége miatt, ezért lehet, hogy célravezetőbb egy franchise-ban működő hálózatot felépíteni és minden nagyvárosban csinálni egy néhány száz négyzetméteres sötét betonlabirintust. Valami hasonlót, mint amilyen a Nyugati Pályaudvar környékén található LaserGame nevű hely. A játékosok hozhatnának saját fegyvert, de természetesen a helyszínen is bérelhetnének ízlés szerint pisztolyt, puskát, esetleg baltát.

A gyors ügyintézést elősegítendő a kijáratnál bilincses rendőrök várnának, akik a turistákat a szomszéd helységben található rögtönítélő bíróságra kisérnék. Ott a turistáknak csupán alá kellene írni a már előnyomtatott vallomásokat: “Alulírott ________ kijelentem, hogy előre megfontolt, aljas szándékból megöltem az 1. sz. mellékletben felsorolt személyeket. Kérem, hogy számomra a legsúlyosabb ítéletet (éltefogytiglan) kiszabni szíveskedjenek.” Az ítélethirdetés végtelenített szalagról szólna, így a delikvens az ítéletet a vallomás aláírásának utolsó tollvonásakor már tudomásul is vette. A kegyelmezés ellen tiltakozó dokumentumot is a tűlélő játékosoknak adnánk át. Vigye haza ő, adja át elnökökének személyesen, hiszen amúgy is találkoznak a hazatérést követő ünnepségen, ahol például a kitűntetéseket átveszik a sikeres hazatérők.

Lehetne egy-egy elleni gyilkolászást rendezni vagy többfős csapatokat egymás ellen ereszteni. Különösen izgalmas volna egy többrésztvevős konfliktus feleit egy eseményen összehozni, mint például a délszláv háború idején a muzulmán, horvát és szerb kisebbség tagjait. Persze egy nyílt háború esetén nem működne a dolog olyan jól, mert a gyűlölködő feleknek nem kellene Magyarországra utazniuk, hogy gyilkolhassák egymást. De egy lappangó háborús helyzet vagy egy évtizedek óta elfojtott faji vagy nemzeti gyűlölködés esetén tömegesen jönnének az emberek, hogy igénybe vegyék eme csodálatos, a világon egyedülálló szolgáltatást.

Az üzleti modell részletes kidolgozásának csak a fantázia szab határt, következzen néhány inspiráló ötlet, amit a nyájas olvasó továbbszőhet.

Adja magát, hogy fizessen a turista. A minőségi szolgáltatásért – a gyilkoláshoz ideális környezet, fegyverek, gyilkolnivaló ellenfelek, stb. – minőségi árat lehetne kérni (15 fős csoporttól jelentős kedvezmény és egy ingyen balta). A gyilkolászást tévében is lehetne közvetíteni, a sugárzási jogokért súlyos pénzeket lehetne kérni. Ha megfelelő szintű márkává nőné ki magát a dolog, egy egész franchise cunamit lehetne idnítani: társasjáték, számítógépes játék, filmforgatási jogok, logos bögrék, kulcstartók, plüssalvós kabalafigurák (plüssfigura tépőzárral kezére rögzíthető véres plüssbaltával), stb. Érdemes egyébként a gyilkolási turizmus ötletét nemzetközi szinten levédeni. Előbb-utóbb más országok is ráébrednek majd, hogy milyen nagy üzlet rejlik benne és ők is meg akarják majd valósítani. Ha ügyesen levédjük, licencdíjat követelhetünk tőlük.

Különösen jótékony hatása volna egy ilyen programnak az országimázsépítés szempontjából. Külföldön vetített országimázs videókban a következő szöveggel lehetne hirdetni Magyarországot: “Ön nemzeti hős szeretne lenni? Netán etnikai tisztogatő? Vagy csak egyszerű utcai harcos? Látogassa meg Magyarországot, a gyilkolási turizmus felllegvárát, az országot, ahol az igazi hősök születnek!” Jelentősen nőne a politikailag instabil területekről érkező turisták száma (Balkán, Közel-Kelet, Kaukázus, Közep-Afrika), ami nagyot lendítene az amúgy is dübörgő magyar gazdaságon.

A gyilkolási turisták Magyarországra küldése – legalábbis a sikeres országok esetén – a turisták anyaországainak is érdeke volna. Néhány ország tehát kormányszinten is érdekelt volna a Magyarorszgra látogató turistáinak biztosított szolgáltatási színvonal emelésében, ezért támogatnának minket. Természetesen semmi sportszerűtlen dologra nem gondolok, csupán olyan apróságokra, mint olcsóbb fegyverbérlés, minden harmadik baltaélezés ingyenessé tétele, meg ilyesmik. Ellentételezésül gázt, olajat, egyéb energiahordozót kérhetnénk vagy azt, hogy vegyenek államkötvényt. Mivel azonban – ahogy a példákból is látható – részünkről csupán apró kényelmi szolgáltatásokról volna szó, lehet, hogy egy-egy igérettel is megelégednénk.

És mivel a “gyilkolási turizmus” nem hangzik valami jól, nevezhetnénk kicsit másképp. Mondjuk hívhatnánk úgy, hogy “unortodox turizmus”.

A körülmetéléstől visszhangzik Németroszág

Németországban egy kölni tartományi bíróság kimondta: fiú gyermekek vallási okokból történő körülmetélése büntethető testi sértésnek minősül. Az ítélet után a németországi iszlám és zsidó közösség felzúdult, a politikusok és a jogalkotó lépéskényszerben. A minap a német állami televízió esti vitaműsorában heves diskurzus folyt a témáról. Szempontok, érvek és ellenérvek egy meglepően komplex témában.

Június végén a kölni tartományi bíróság azt az ítéletet hozta, hogy egy muzulmán kisfiú vallási okokból történő körülmetélése büntethető testi sértésnek minősül. Az indoklás szerint a beavatkozás visszafordíthatatlan változásokat okoz a gyermek testén, akinek egyébként a szabad vallásválasztáshoz való joga is sérül. A beavatkozást végző orvost azzal az indokkal felmentették, hogy tette végrahajtásakor nem tudhatott arról, hogy tilos, amit csinál. Ez az indoklás meglehetősen furcsa, hiszen a szabályok ismeretének hiánya köztudottan nem szokott felmentő érv lenni. Az ítélet minden esetre a jövőre vonatkozóan elég egyértelművé tett egy Németországban eddig szabályozatlan és ezáltal bizonytalan helyzetet az orvosok számára.

Az esetből úgy lett ügy, hogy néhány nappal azután, hogy a szülők kérésére egy orvos egy négyéves kisfiún elvégezete a beavatkozást, kismértékű vérzés lépett fel (az esetek kb. 6%-ban lépnek fel hasonló, kisebb komplikációk). Az anyuka az ambulanciára vitte a gyermeket, az ambulancia értesítette az ügyészséget a történtekről, az ügyészség pedig feljelentést tett.

Az ítélet után a németországi iszlám és zsidó közösség felzúdult. A német központi zsidótanács elnőke felszólította a parlamentet, hogy jogalkotói szerepében “védje meg a vallásszabadságot a támadások elől”. Különösen sértőnek vélte azt, hogy az ítélet a zsidókat olyan képben tűnteti fel, mintha tudatosan kárt tennének a gyerekekben, holott “a zsidó gyerekszeretet szinte legendás”. Ez a kijelentés egyébként jól példázza, hogy az azóta hatalmasra dagadt vitában hogyan mosódnak össze jogi, vallási, lélektani, morális, orvostudományi és politikai szempontok valamint sztereotípiák és előítéletek, ami a vitát rendkívül kuszává és nehézzé teszi.

Időközben a vita már arról szól, hogy mennyi vallásosságot tolerál egy liberális társadalom. A vita kimenetele európai szinten jelzés értékű lehet. Egy magyar ember számára talán kevésbé átérezhető a téma hordereje, mert Magyarország egy nagyobb nyugateurópai országhoz, mint pl. Németországhoz vagy Franciaországhoz képest nem mondható igazi multikulturális országnak. Magyarországon nem megszokott látvány a fejkendős muzulmán nő a metrón. Nem merül fel mindennapi prolémaként, hogy az osztályfőnöknő vajon hordhat-e kendőt vallási okokból az órán vagy sem.

A minap a német állami televízió esti vitaműsorában három hölgy és három úr diskurált a témáról:

  • A német központi zsidótanács elnöke (pro)
  • A török származású integrációs miniszternő, német szocialista párt (pro)
  • A muzulmán orvos, aki maga is végez rituális körülmetéléseket (pro)
  • Egy női genitális csonkítások ellen kűzdő szervezet magát katolikusnak valló alapító hölgye (kontra)
  • A magát kereszténynek valló orvos, aki csak akkor hajlandó metélni, ha az orvosilag indokolható (kontra)
  • A magát muzulmánnak valló török származású szociologusnő (kontra)

A hölgyek és urak minden aspektus minden érvét és ellenérvét felsorakoztatták és minden ismert mocskos érveléstechnikai trükkel éltek – akarva és valószínűleg akaratlanul is. Magam is elcsodálkoztam, hogy a téma milyen sokrétű és komplex. Az sem mindennapos élmény egy magyar ember számára, hogy az állami televízióban főműsoridőben értelmes vita folyik egy a társadalmat megosztó (többek között aktuálpolitikai) témában. Mindezt úgy, hogy látványosan ügyeltek arra, hogy lehetőleg minél több aspektusban is felvonultassanak pro és kontra érvelőket is.

Íme néhány szempont és érvrendszer.

A fiatal lányok jogaiért kűzdő hölgy egyik leleplezett, de mégis makacsul visszatérő technikája az volt, hogy a fiatal leányok klitoriszának eltávolítását és a fiúk hímvesszejének körülmetélését egymás mellé állította, és együttesen jelentette ki róluk, hogy barbár cselekedetek, amelyek mind testben mind lélekben megcsonkítják az áldozatokat. De lehet-e egy napon említeni a két beavatkozást? Egy jelentéktelen előbőrke eltávolítása egyenértékű-e a csikló eltávolításával? A két féle beavatkozás ugyanolyan következményekkel jár? Érzelmi szinten ez az érvrendszer hatásos tud lenni, de a beszélgetés során hamar hatástalanította a vallásos okokból történő körőlmetélést védő oldal.

Érdekes mellékszál, hogy az említett hölgy elmesélése szerint a szervezet 17 évvel ezelőtti bejegyzésénél az alapító okiratban azt rögzítették, hogy a társaság mind a lányok, mind a fiúk vallási genitális csonkítása ellen jött létre. A cégbíróság viszont visszadobta a kérelmet, mondván, a szervezet csak akkor lehet közhasznú szervezet, ha csak a lányok gentiális csonkítása ellen jön létre. Az indoklás szerint nem volna építő jellegű a népek közti megértés szempontjából, ha a fiúk vallási okokból történő körülmetélése ellen is harcolna egy közhasznú társaság. Így a fiús részt törölték az alapító okiratból.

A szociológus hölgy, aki könyvet is írt a témáról, egy saját rokonságában tapasztalt élmény drámai leírásával próbálta bizonyítani, milyen traumatikus esemény a körülmetélés a muzulmán kisfiúk számára (szemben a zsidó szokásokkal, ahol a születés utáni 8. napon történik a beavatkozás, az iszlám vallás szerint a fiú 8. életévének környékén történik a dolog, nyilvánosan, nagy ünnepség közepette). A mellette ülő miniszternő hívta fel a kedves nézők figyelmét, szakmailag nem feltétlenül helyes, amikor egy szociologus egy személyes családi élményt általánosít és ebből von le emberek tízmillióira vonatkozó következtetéseket. A miniszter asszony szerint egyetlen ismert eset sincsen, ahol egy muzulmán vagy zsidó férfi jelentkezett volna bármilyen fórumon vagy hatóságnál, hogy kérem, én lelkileg sérültem a körülmetélésem miatt. Az elnök úr sem tűnt sérültnek, erre célzott is. Ugyanakkor állítólag a női genitális csonkításon túlesett nők sem jelentkeznek később azzal, hogy traumatizálták őket. Valószínűsítem, számukra az a “normális”, hogy megszabadítják őket csiklójuktól. Hogy milyen életük lett volna a csonkítás nélkül, nem tudják. Gondolom, egy eunuch sem panaszkodik, hogy túl ritkán kanos.

Az is felmerülhet, hogy a gyermeknek fájdalmat okoz a beavatkozás, nem akarja azt. Döntse el tehát felnőtt korában, hogy akar-e élni a rituális körülmetélés lehetőségével vagy sem. Így önrendelkezési joga is érvényesülne. A másik oldal szerint egy oltás is fáj. Ha a gyermek dönthetne, nem oltatná be magát pl. kanyaró ellen sem. De egyébként egy keresztény gyermek sem dönthet arról, hogy mely felekezethez szeretne tartozni, vagy, hogy meg szeretne-e keresztelkedni vagy sem. Ennyit tehát az önrendelkezésről. Illetve még talán annyit, hogy a fülbevaló-belövéses csecsemő önrendelkezési jogával mi a helyzet? Egy keresztelőn persze nincs szerepe a szikének, de azért láttam én már kétségbeesetten sírni csecsemőt keresztelőn. És láthattam egy bejátszásban megszeppent, de bátor 8 éves kisfiút körülmetélés előtt, közben és után. A gyermeket az esemény után megkérdezték, hogy ő is körülmetélteti-e majd a gyerekeit. Persze, válaszolta. A riporter miértjére egyszerű volt a válasz: “Én is körül vagyok metélve. Ha a gyermekeim nem lennének, az elég nevetséges volna.”

Hogyan viszonyul egymáshoz a szülők vallásszabadsághoz való joga és a gyermek épségéhez való joga? Ha az ügy szemszögéből nézzük, sokan azt mondják, hogy a szülők vallásszabadsághoz való joga a gyermek épségéhez való joga felett áll. Bár már a német igazságszolgáltatás is olykor szélsőségekbe hajlik, ha a vallásszabadságról van szó. Elhangzott, hogy a német igazságszolgáltatási gyakorlatban van ítélet, amely egy muzulmán férjnek a vallási szabadságra való hivatkozással megengedte a feleség testi fenyítését. E szerint a német igazságszolgáltatásban lassan az iszlám vallási törvények érvényesülnek az alapjogok felett. A gyermek épségéhez való joga olyan erős, hogy a német törvények szigorú szabályai szerint a szülőnek még a nevelési célzatú nyakleves is szigorúan tilos. Ha pofon tekintetében a gyermek testi épséghez való joga a szülők neveléshez való joga felett áll, akkor állhat-e a szülők szabad vallásgyakorlásához való joga a gyermek testi épséghez való joga felett? Nem könnyű kérdés.

Az orvosok is fel tudtak sorakoztatni mindkét oldalon racionális érveket, és mosták is össze-vissza a szempontokat, ahol tudták. Az ellenző orvos elmondta, hogy ő arra tett fogadalmat, hogy a páciensek gyógyulása érdekében cselekszik. A rituális körülmetélésnek szerinte semmilyen egészségügyi indoka nincsen, tehát nem hajlandó azt elvégezni. Ez logikailag majdnem kerek, csak hát összemossa az orvosi szempontot a vallásival. Az, hogy ő nem hajlandó az általa orvosként feleslegesnek tartott beavatkozást elvégezni, semmit nem mond arról, hogy vallási szempontbóol hogyan áll a témához. A körülmetélés mellet szóló érvként különböző állítólagos pozitív orvosi hatások mellet olyan ugandai és kenyai statisztikákat hoztak fel, amelyek bizonyítják, hogy a körülmetélés szignifikánsan csökkenti a HIV virus terjedésének esélyét. Egy bejátszásban elhangzott, hogy a WHO 2007-ben javasolta is a férfiak körülmetélését. Az apró csúsztatásra a kontra véleményen lévő orvos mutatott rá. Az ajánlás olyan afrikai körülmények esetén hatásos, ahol a HIV fertőzöttség mértéke magas (bizonyos afrikai országokban a nők körében 75% körül van) és az általános higiéniai színvonal rendkívül alacsony. A WHO ajánlása is kizárólag a szaharától délre található afrikai országokra vonatkozik, európára értelmezhetetlen és értelmetlen is volna.

Felmerült továbbá, hogy nem lehetne-e változtatni a vallási szokásokon? Ez azon pro érv kiküszöbölését célozta, mely szerint “azért csináljuk, mert a vallásunk megköveteli”. Ez egyébként a pro oldal egyik gyenge pontjának bizonyult. Tudományosan elfogadható racionális érvet nem igazán tudott felhozni a fiú gyermekek körülmetélése mellett. Az egyetlen szilárd érv, hogy vallási szertartás, több ezer éve így csináljuk, kultúránk, identitásunk része. Ez viszont elég erős érv, ha elfogadjuk hogy spirituális alapon vannak az embernek bizonyos kötelezettségei, vannak vallási alapú társadalmi elvárások, amiket nem kérdőjelezünk meg. Ha. De hát ebből fakad a vita, ugyebár. A mókás ellenérv szerint akkor a karácsonyt is érdemes lenne átütemezni nyárra, mert akkor mondjuk kellemesebb az időjárás. A pro tábor szerint továbbá a vallási rituálékat az örökkévalóságra találták ki. Ez azért szintén túlzás. Nem nagy túlzás, de az. A vallások és szokások is változnak idővel, ezt mi is tapasztaljuk pl. karácsony kapcsán, ami valószínűleg nem ugyanaz az ünnep, mint mondjuk 100, 50 vagy akár 10 éve volt. De a változás valóban nem úgy megy végbe, hogy tegnap még nyisszantottunk, holnap már nem, mert beláttuk, hogy felesleges.

Érdekes módon izraelben is vannak a körülmetélést ellenző hangok. Ez viszont állítólag egy elenyésző kissebbség. Trollok pedig mindenhol vannak, ezt tudjuk. Az ellenérv úgy hangzott, miszerint Németországban is vannak UFÓ-hívő emberek, mésem aggatják teli az országot földönkívülieket üdvözlő plakátokkal. Az pedig, hogy egy zsidó vagy muzulmán hívő ember megtagad egy a vallása által megkövetelt szokást vagy rituálét, teljesen más, mint amikor egy törvény tiltja a szokás vagy rituálé gyakorlását.

Azt mindkét fél belátta, hogy egy általános tiltással csak azt érnék el, hogy a körülmetéléseket illegálisan vagy külföldön végeznék, aminek végülis az érintett gyermekek látnák a kárárt. Apropó szakértelem hiánya: a kontra oldal egyik érve, hogy bizony, halálos kimenetelű komplikációk is előfordulnak. Legutóbb Norvégiában halt meg egy csecsemő a körőlmetélés utáni komplikációk következtében. Az egyik orvos szájából hangzott el egy statisztika, mely szerint az USA-ban 500 ezer körülmetélésre esik egy haláleset. Hogy ez sok vagy kevés, nem tudom megítélni. Minden orvosi beavatkozás esetén vannak “balesetek”, egy mellplasztikának is vannak kockázatai, de összehasonlíító számok más típusú beavatkozásokról sajnos nem hangzottak el. Halálos kimenetelű komplikációk nagyobb arányban olyan országokban történnek, ahol a higiéniai állapotok nem összehasonlíthatóak az európai állapotokkal, és ahol nem feltétlenül szakemberek végzik a beavatkozást. Gondolom, ezekben az országokban más orvosi beavatkozás esetén is hasonló a helyzet.

Svédország egyébként az egyetlen eruópai ország, ahol törvény szabályozza a rituális körülmetélést. 2001 óta a beavatkozást kizírólag kórházban, altatás mellett végezheti orvos vagy kijelölt szakember. A törvény bevezetésekor a helyi iszlám és zsidó közösség hasonló vehemenciával reagált, mint a mostani németországi esetben. Időközben megbarátkoztak a szabályozással.

Németországban jelenleg ott tart a dolog, hogy a vita hevesen folyik, a politikusok pedig megígérték, hogy törvénybe foglalják a vallási alapú körülmetélés szabályait. A közhangulat inkább ellenez. A politikusok a vallásszabadságra hivatkozva a közhangulattal szemben eddig védték a dolgot. Mivel viszont a politikusok is látják, hogy a választópolgárok egy jelentős (valószínűleg jól behatárolható) része ellenez, egyre erősödik a politikusok körében is az ellenzők tárbora. Érdemes követni a fejleményeket.

Tiszta Mexikó!

Böngészgetek az Indexen és egymás után elolvasok látszólag két egymástól teljesen független cikket. Aztán összeáll a rím…

Böngészgetek az Indexen és egymás után elolvasok látszólag két egymástól teljesen független cikket. Aztán hirtelen összeáll a rím.

Az egyik arról szól, hogy egy mexikói székhelyű cég hogyan húz csőbe egy csomó magyar céget.

Több ezer céget, köztük több száz magyar vállalkozást is rászedett az Expo-Guide, amely első ránézésre ingyenes megjelenési ajánlatokat tesz különböző, szakmai kiállításokon szereplő vállalatoknak. Az apró betűs részben azonban 1181 eurós (nagyjából 330 000 forintos) éves díj és három évre szóló szerződés szerepel. […] Hogy hány magyar cégnek küldözget fizetési felszólításokat az Expo-Guide és hányan fizettek már eddig, pontosan nem tudni, a cég ugyanis megkeresésünkre nem reagált. Úgy tudjuk volt, aki az ügyben már a Gazdasági Versenyhivatalhoz is fordult.

A másik arról szól, hogy miként vélekedett Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Csongrád megyei gazdakörök fórumán a Gazdasági Versenyhivatal dinnyekartell-vizsgálatáról.

„Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. […] A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Szinte látom magam előtt, amint az Expo-Guide tulajdonosa olvassa a híreket az Indexen. Valami ilyesmit gondolhat magában:

„Igen, átbasztam egy csomó magyar céget. Néhányan közülük a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordultak. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a mexikói Expo-Guide-dal? Vagy a mexikói kormánnyal?”

Hív a hegy! – Az erlangeni Bergkirchweih

Minden évben a pünkösd előtti hét csütörtökén Erlangenben egy gigantikus sörorgia kezdődik: a Bergkirchweih. Vagy ahogy a helyiek egyszerűen hívják: a Berg. A belváros északi szélén található helyi “Rózsadombon”, a Várhegyen (Burgberg) az An den Kellern (a pincéknél) nevű utca egy kb. egy kilométeres szakasza néhány napra Európa legnagyobb sörkertjévé válik.

Fontos hét ez egy erlangeni életében. Minden évben a pünkösd előtti hét csütörtökén Erlangenben egy gigantikus sörfesztivál kezdődik: a Bergkirchweih. Vagy ahogy a helyiek egyszerűen hívják: a Berg. A belváros északi szélén található helyi “Rózsadombon”, a Várhegyen (Burgberg) az An den Kellern (a pincéknél) nevű utca egy kb. egy kilométeres szakasza néhány napra Európa legnagyobb sörkertjévé válik. 15 sörpince reggeltől este tizenegyig folyamatosan méri a mérhetetlen mennyiségű sört. A sörmérés egysége egyébként a Maß (ejtsd: mássz), ami az egy literes korsó neve. Aki fél literes korsót kér, azt bolondnak nézik.

Az esemény fontosságát és jelentőségét jelzi, hogy az első napon 17:00 órakor személyesen a főpolgármester csapolja meg az első hordót.

…és személyesen önti az őrjöngő fiatalok fejére.

Az éjjel-nappal tartó ivászat a következő hét utáni hét hétfőig, tehát még további tizenkét napig tart.

Erlangen százezer fős város, és ez idő alatt kb. egymillió ember fordul meg benne. Ez a lakosság tízszerese! Összehasonlításként, a híres müncheni Oktoberfest legutóbb kb. 7 millió látogatót csalogatott 17 nap alatt az 1,3 milliós Münchenbe. Az egy főre jutó napi látogatók tekintetében a Berg kenterbe veri az Oktoberfestet.

A várost ellepik a bajor népi viseletbe, az úgynevezett dirndlbe öltözött lányok, asszonyok és a bőrnadrágos fiúk, férfiak. Nem ritka, hogy kisgyerekestül a komplett család népviseletet ölt.

Napközben vurstli, evészet, ivászat, este sramli zene, evészet, ivászat. A hangulat leírhatatlan. Az több, mint egy hétig tartó esemény annyira hatással van a város életére, hogy 1999-ig az erlangeni egyetemen tanításmentes hét volt a pünkösd utáni hét, a diákok ugyanis ezen a héten teljesen használhatatlanok. Az említett évben a formálisan engedélyezett lazulást megszüntették, de a gyakorlatban nem hiszem, hogy sok minden változott volna. Az időjárás mellékes dolog, az embereket az eső sem nagyon érdekli, megoldják:

Mivel a környék autóval az esemény ideje alatt megközelíthetetlen, a szomjas népség a németek kedvenc járgányával, biciklivel érkezik. A biciklitároló mellett hatalmas molino hirdeti: “Istentisztelet a hegyen az Erich pincénél június 3.-n 9:00 órakor.”

Este tetőfokára hág a hangulat. Idén a szervezők megkérték a zenekarokat, hogy több szünetet tartsanak, hogy oszoljon a tömeg, mert egyébként este nyolc után szó szerint moccanni sem lehet. A hegyen található sörpincék este tizenegykor zárnak, de a város szórakozóhelyein a buli természetesen minden esete folytatódik. A nappali hangulatot talán közvetíteni tudja a következő videó (pünkösd hétfő dél körül):

A BKV outingolja magát

Bócsa Viktor buszvezetőt kirúgták a BKV-tól, mert a vezetés közben szórakoztatta az utasait. Kurvára kibaszottul mélységesen felháborodtam…

Bócsa Viktor buszvezetőt kirúgták a BKV-tól, mert a vezetés közben szórakoztatta az utasait. Történt ez, miután az ATV-n megjelent egy róla szóló riport.

Kurvára kibaszottul mélységesen felháborodtam. De nem azon, hogy ez történt. Mert ha csupán ez történt volna, egy kicsit biggyesztettem volna, elkönyveltem volna magamban a BKV-vezetést idiótának és továbbléptem volna.

Viszont a hírt leközlő BKV-figyelő április 13.-i bejegyzésében egy másik BKV sofőrről olvashatunk, Kunics Zoltánról. Az ő háta egy lyukas üzemanyagtartályt ábrázoló fotón szerepelt egy korábbi blogbejegyzésben. Zoltán annyira bepöccent ezen, hogy zsidózva, buzizva ad hangot sértettségének. Névvel, büszkén vállalva ideológiáit. Amikor például kérdőre vonják, hogy miért zsidózta le a fotóst, azzal vág vissza, hogy “Embernek mégsem nevezhettem, meg a barátait.” Ide a rozsdás bökőt, hogy Kunics Zoltán még ma is a BKV-nál dolgozik.

Tisztelt BKV vezetőség, gratulálok! Rettentően érthető módon tudatják utasaikkal értékrendjüket.

UPDATE: Időközben észbe kapott a BKV. Mégsem tök hülyék, vagy beijedtek a mémcunami gondolatától. Persze még mindig kíváncsi volnék, hogy milyen következményekkel jár majd Viktor és Zoltán számára a nyilvános viccelődés ill. a nyilvános zsidózás-buzizás.

A mai napon a sajtóban híre ment annak, hogy a BKV kirúgta az ATV-nek nyilatkozó, a 105-ös buszon a megállók nevét viccesen közlő járművezetőt. Kétségtelen tény, hogy a mai hírekbe került buszvezető hétfőn engedély nélkül és a BKV belső szabályait megszegve nyilatkozott az ATV híradójának. Ezzel együtt a járművezető elbocsátása túlzó és indokolatlan mértékű munkáltatói intézkedés lenne, ezzel személy szerint nem tudok egyetérteni és ilyen intézkedésre nem is kerülhet sor.
A BKV közérdeklődésre számot tartó járművezetői eddig és a jövőben nyilatkozhatnak, ha erre a sajtó képviselője vagy a dolgozó engedélyt kér, azonban engedély nélkül – ahogy bármely más cég esetében sem – a dolgozók a munkáltatójuk ügyeiről nem nyilatkozhatnak. A BKV tudtával és jóváhagyásával a sajtó által bemutatott érdekes dolgozókra több példát láthattunk az elmúlt időszakban: akár a 16-os buszon hasonló bemondásai miatt érdeklődésre számot tartó járművezető esetére, akár nemrég az egyik bulvárlap által feldolgozott afrikai származású járművezető esetére gondolunk. A járművezetőt a szabályok betartására felhívja a munkáltatója, de munkájára számítok és számít a BKV, elbocsátására nem kerül sor, a szabályok betartása azonban mindannyiunk, minden munkavállaló kötelessége.

Vitézy Dávid
vezérigazgató
BKK

Retina tévé

Tessék kérem megkapaszkodni, mert rájöttem, hogy mindenkinek van otthon egy Retina Display-es tévéje…

Ami Retina Display kijelzővel rendelkezik, az “resolutionary”. Az Apple itt főleg az iPhone 4-re és az új iPadre gondol. Aki nem tudná, hogy mitől “retina” a Retina Display, annak jöjjön egy kis rendkívül egyszerű geometria egy csipetnyi orvostudománnyal.

Az, hogy egy tárgyat milyen szögben látunk, az a tárgy nagyságától és a tárgynak a szemtől való távolságától függ. Minél kisebb a tárgy és minél nagyobb a távolság, annál kisebb szögben látjuk. Amennyiben egy képernyő sok kis pixelből van összerakva, úgy a pixelek is egy bizonyos szögben látszanak. Van egy határ, amely szög alatt a szem már nem képes megkülönböztetni ezeket a pixeleket. Azt a kijelzőt, amelynek pixelei szokásos nézési távolságból tekintve eme határ alatti szögben látszanak, az Apple Retina Display-nek nevezi. Egy ilyen képernyőn elvileg nem látunk “szőrös” vonalakat, egybefüggő, éles kontúrokat látunk csupán.

Tessék kérem megkapaszkodni, mert rájöttem, hogy mindenkinek van otthon egy Retina Display-es tévéje. Nekem speciel egy ősrégi, 66 cm képátlójú, klasszikus csöves, Philips 28PT5007 típusú monstrumom van. Kiszámoltam. hogy amennyiben – mint ahogy általában a fotelben ülök – három és fél méterről nézem az 576 képsorral rendelkező 42 cm magas képernyőt, úgy a tévé képpontjait 11,9 ezred fokban látom. Amikor az iPhone-omra tekintek 35 cm távolságból, úgy annak pixeleit 12,8 ezred fokban látom. Tehát a televízió képpontjait kisebb szögben látom, mint az iPhone Retina kijelzőjén találhatóakat.

Retina tévém van. Resolutionary!

A túlkommercializált Skylanders Spyro’s Adventure

Plastik Józsi 39. Heti Meteor podcastja irányította a figyelmemet a Skylanders Cloud Patrol nevű iPhone játékra. Azon kívül, hogy a játék egy rendkívül klassz iPhone játék (bár a magyar App Store-ban sajnos nem listázzák, ennek ellenére több magyar júzer megtalálható a játék leaderbordjának top 100-as listájában) legfőbb célja valószínűleg az, hogy a figyelmet tovább terelje a tavaly ősszel megjelent Skylanders Spyro’s Adventure nevű játékkonzolos ill. számítógépes játékra.

Az én figyelmemet minden esetere sikerült felkelteni. Megnéztem a játék weboldalát, belenéztem néhány gameplay videóba, Spotify-on egy napig semmi más zenét nem hallgattam, csak a játék zenéjét, és próbáltam megérteni a játék mozgatórugóit. Megelőlegezem a konklúziót: egy rettentően szerethető és jól kitalált játék, amit imádnának a gyerekeim (no meg én). de tuti, hogy nem fogom megvenni.

A Skylanders Spyro’s Adventure egyértelműen a gyerekeket célozza meg. A játék alaptörténete szerint a Skylanderek boldogan éltek és varázserejükkel védték Skyland-et, míg a gonosz Chaos le nem győzte őket és el nem pusztította birodalmukat, majd lefagyasztott állapotban a Föld nevű bolygóra nem száműzte őket. Csak a játékos tudja a figurákat egy varázskapu segítségével visszaküldeni világukba, hogy azok megmentsék a Skylands birodalmat.

Itt kezdődik a játék zsenialitása. A játék az összes elterjedt konzolra (Wii, Xbox, Playstation) és számítógépes platformra (Windows és Mac OS X) megvásárolható. A “kezdő csomaggal” a játékon kívül három gumi figurát (a Földre került lefagyasztott Skylanderek) és egy varázskaput is kap a játékos. A varázskaput USB csatlakozón kersztül kell a konzolhoz vagy a számítógéphez csatlakoztatni. A játékban csak akkor jelenik meg egy figura, ha a megfelelő gumi figurát a varázskapura helyezzük. Az adott figura összes eredményét és a játék során szerzett képességeit is egy a gumi figurába rejtett kis chip tárolja. Mivel a kiegészítők plattformfüggetlenek, elképzelhető, hogy mondjuk egy Xbox-szal rendelkező játékos a saját figuráit elviszi egy Wii-vel rendelkező barátjához és együtt játszanak, mindenki a saját plattformján “felnevelt” megfelelő szintű figuráival. Hogy ez hogyan néz ki a gyakorlatban, azt a következő videó mutatja.

Bár az egész játékot végig lehet játszani a kezdő csomaggal együtt megvásárolt három figurával, a játék bizonyos mellékszálait csak bizonyos típusú figurákkal lehet lejátszani. Összesen 32 figura van a játékban. Továbbá a gumi figurákon túl beszerezhetőek olyan úgynevezett Adventure Pack-ok, amelyekben olyan kis szobrocskák vannak, amelyekkel új játékterületeket ill. egyéb a játékmenetet elősegítő segédeszközöket lehet felszabadítani.

Nem számoltam össze, hogy az alapcsomagban található figurákon túl összesen mennyi szobrocska szerezhető be, de ha a további 29 figurával és mondjuk négy háromelemes Adventure Pack-kal számolok, akkor több, mint 40 szobrocskát lehet kell a játék során megvenni, ha fullosra akarja valaki megcsinálni a játékot. Márpedig egy igazi gémer fullosra akarja.

Az Amazonon a figurákat egyenként kb. 10 euróért, hármas csomagban 20 euróért osztogatják. Az összes szobrocska beszerzésére így akár 300 eurót is elkölthet az akaratgyenge gémer vagy gémerpalánta szülője. Ezen a pénzen egy komplett konzolt lehet vásárolni. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy a koncepció kiagyalói tudták, hogy a játékot megvásárló szülök túlnyomó része nem fog utána járni annak, hogy hogyan is működik ez a gumi figurás móka. Ezeknek a szülőknek a fülét néhány játékperc eltelte után elkezdik majd a gyerekek rágni. Aztán szülinapra itt egy figura, névnapra ott egy Adventure Pack, és észre sem veszik, hogy egyetlen játékra kb. 300 eurót költöttek. Komolyan mondom, hihetetlenül zseniális.

Tehát, bár a kezdő csomag kb. 40 euróval egy nagyon kedvező árú játéknak tűnik, a fenti okok miatt a játékot nem veszem meg. Hamar baleknak érezném magamat. Végezetül pedig nagyon sajnálom, hogy egy alapvetően zseniális ötletet túlkommercializáltak.

Egyébként nem vagyok gémer.

Szerencsétlen Magyar Posta

Húsvétkor Magyarországon jártam, és apósom kérésére feladtam egy sárga csekket a postán. Ekkor láttam először egy a SzerenCSEKK akciót hirdető plakátot…

Húsvétkor Magyarországon jártam, és apósom kérésére feladtam egy sárga csekket a postán. Ekkor láttam először egy a SzerenCSEKK akciót hirdető plakátot. Nem akartam elhinni, hogy ez az, aminek első ránézésre látszik. Amikor minden értelmes ember pénzügyeit egyre inkább úgy próbálja intézni, hogy tranzakciói lehetőleg készpénz- és papírmunkamentesek legyenek, akkor jön a Magyar Posta, és ahelyett, hogy okítaná a sárgacsekkes népeket (mint pl. apósomat), hogy a 21. század már előrukkolt néhány hatékonyabb módszerrel fizetési tranzakciók lebonyolítására, elkezdi ezt a pattintott kőkorszaki (vagy inkább tépett papírkorszaki) módszert népszerűsíteni. Hogy Besenyő Pista bácsi szavaival éljek: nóóórmááális?

Az akció után javaslom egy újabb nyereményjáték indítását SzerenCSEREKERESKEDJ névvel. Természetesen minden elcserélt tyúk után licencdíjként egy darab tojás nekem jár!