Kinyomtatni, kifüggeszteni!

A kot-kotmányozás tömörített eredménye immáron jpg formátumban letölthető. Minden állampolgár kötelessége kinyomtatni és kifüggeszteni otthonában.

Az indexen található az alábbi, vélhetően Magyari Péternek köszönhető mű, amit letöltöttem, hogy ne enyésszen el a webes tartalmak tengerében. Én minden esetre gyorsan ki is nyomtattam és kifüggesztettem a nagyszobában.

Húsvéti alkotmány

Lesz ez még így sem

Próbálom visszafogni magam, de muszáj újra egy kis közéleti gondolatot megosztanom a nagyérdeművel.

Tegnap magam is átfutottam az új alkotmányt, néhol mosolyogtam, néhol ráncoltam a homlokomat, néhol egyetértően bólogattam. Ma szüleim hívták fel a figyelmemet egy fontos dologra, amin én átsiklottam:

XV. Cikk (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.

Ez persze alkotmány nélkül is magától értetődő — természetesen neveltetés függvényében.

Generációk jöttek-mentek úgy, hogy a gyermekek szülők iránti felelőssége nem volt ilyen explicit módon az alkotmányba rögzítve. Akkor miért került most bele? Csak nem arról van szó, hogy az állam már előre látja, hogy hosszú-, közép-, rosszabb esetben rövidtávon nem tud gondoskodni az idősekről? Ezért a gondoskodás felelősségétől bölcsen papíron is elhatárolódik, nehogy a balga állampolgár véletlenül azt higgye, öregkorára majd állam bácsi gondoskodik róla. Ott áll feketén-fehéren: NEM, gondoskodjanak rólad majd gyermekeid. Az ő dolguk.

Mellékesen anyám egy régi szava járása jut eszembe: “Fiam, egy szülő akármennyi gyermeket el tud tartani, de nincs annyi gyermek, aki egy szülőt is el tudna tartani.”

Valószínűleg most sem vidám dolog itthon nyugdíjasnak lenni, de egy biztos: lesz ez még így sem.

Anakin Skywalker megmondja a tutit

Az elmúlt hetekben célul tűztem ki magamnak, hogy végignézzem a Star Wars sorozat mind a hat részét a történet kronologikus sorrendjében. Mókás élmény volt, ajánlom nektek is, már csak a nosztalgia kedvéért.

Volt egy jelenet, amely során hangosan felröhögtem. Tulajdonképpen egy bugyuta dialógusról van szó, és mégis. Anakin szavai, a karakter személyisége, ambíciói, gyengeségei, egész sorsa ma kis hazánkban egy teljesen más értelmet nyer, mint azt valószínűleg Geroge Lucas valaha elképzelte. Kivágtam nektek, íme a jelenet:

És nem is fűznék hozzá semmi egyebet.

Pártvezérek Facebook aktivitása

A héten feltűnt, hogy mindkét vezető párt vezére újra aktivizálódott a Facebookon. Gondoltam, talán érdemes visszatekintő jelleggel megnézni, hogy Orbán Viktor és Mesterházy Attila mikor mekkora aktivitást mutatott az oldalon.

Bepötyögtem tehát a két politikus összes eddigi Facebook pósztjainak számát dátummal egy Excel táblába, és készítettem egy diagramot, ami a heti pósztok számát mutatja az idő mentén.

Orbán és Mesterházy pósztok

Az ábrán jól látható, hogy Mesterházy Attila (vagy PR-osai) jóval korábban fedezték fel a Facebookot, mint Orbán Viktor (vagy PR-osai). Mesterházy már 2009 november végén elkezd pósztolgatni, míg Orbán Viktor 2010 január végén kezd el konzultálni az idejének egy részét a Facebookon eltöltő nemzettel.

A választások napjáig Orbán Viktor egy kicsit aktívabbnak mutatkozik. Átlagosan kb. 3,7-szer pósztolt egy héten, míg riválisa Orbán megjelenése előtt hetente átlagosan 2-szer, utána pedig 3-szor pósztolt.

A statisztika ezután kezd érdekessé válni. A választásokat követően Orbán Facebook kedve enyhén megcsappan, de viszonylag aktív marad. 3-4 hetes távlatban nézve tartja a heti kb. 3 pósztot, májustól viszont Facbook kedve lassan lankadni kezd, és június 7. után végleg elhallgat.

Mesterházy-t viszont, mintha a választási eredmények kiütötték volna, a választást követően azonnal eltűnik a Facebookról, és négy hétig nem jelentkezik.  Ezután összeszedi magát, és a választásokat megelőző aktivitáshoz képest szintén enyhén csökkent aktivitással, de rendszeresen pósztol július 27.-ig. Ezt követően szintén síri csend.

És láss csodát, ezen a héten furcsa ihlet révén mindkét politikus újra felfedezte a Facebook-ot (Orbán 11 hét szünet után!) Indul az önkormányzati választások kampánya, újra aktivizálni kell a lelkes választóréteget. A bibi csupán az, hogy más megjelenéssel szemben (pl. tévé, rádió, plakát vagy valami kampányrendezvény) a Facebook pósztok adatai bárki számára könnyen mérhetőek, elemezhetőek. Az fel sem tűnik, hogy egy politikus a kampányidőszakban gyakrabban szól hozzánk a tévében, jön a városunkba, emleget nemzeti konzultációt, stb., mint kampányidőszakon kívül. De itt nyilvánvalóan kilóg a lóláb.

A politikusok a social mediát tehát nem a választókkal való igazi párbeszéd vagy legalább információcsere eszközeként használják, hanem csupán egy olcsó kampányeszközként. Ezt persze korábban is sejthettük, de most már számokkal is alátámaszthatjuk.

Kedves politikusok, kíváncsian várom, hogy mit mutatnak majd a számok az önkormányzati választások utáni hetekben.

PS: A tartalmakat sajnos nem volt időm elemezgetni. Ha valaki kedvet kap, és talál valami érdekeset, tudassa velem.