A taxis paradoxon

Nemrég Budapesten reptéri transzferre volt szükségem. Ismerőseim felhívták a figyelmem, hogy ne taxit hívjak, vannak reptéri transzferre specializálódott cégek, amelyek a taxi fix árának feléért kivisznek a reptérre. Kiválasztottam egyet a sok közül és rendeltem egy autót másnapra.

Korán reggel, nagy meglepetésemre, egy sárga rendszámú sárga taxi várt. Természetesen a tetőre szerelhető szabadjelző nélkül, amiből nyilvánvaló volt, hogy egy szabadidejében extra betevőért gályázó taxisofőrrel van dolgom.

Beszálltam, elindultunk, hosszú perceken át álmosan néztem a még alvó város tovasuhanó épületeit. Hogy történjen valami, gondoltam feldobok egy témát, amiről a sofőrnek biztos van véleménye. Felvetettem, hogy mivel én nagyon keveset taxizom, ezért az Uber téma engem személyesen nem érintett, de kíváncsi volnék, hogy neki, mint taxisofőrnek, mi a véleménye a közelmúltban történtekről.

Felháborodott, indulatos, szitokszavaktól sem mentes szidalomáradat volt a reakció, amiben viszont volt logikus érvelés is. Ennek lényege az volt, hogy van itten, kérem szépen, egy szabályozott piac, és akkor jönnek holmi csalók, akik kijátsszák eme szabályozott piac szabályait, és így, tisztességtelen módon hátrányt okoznak a tisztességes, szabályozott piac szabályait betartó szegény, szabályok béklyóiban senyvedő taxisoknak.

Hümmögtem egy kicsit, és bevallottam, hogy ebben bizony van valami. Miután lecsillapodott a szitokvihar, újra egy-két perc csenddel ajándékoztam meg magunkat. Egyrészt, hogy pihenjünk, másrészt, hogy következő kérdésem ne kapcsolódjék oly nyilvánvalóan az előzőhöz.

És mondja, az hogyan lehet, hogy most körülbelül a hivatalos taxi árának feléért visz ki engem a reptérre, kérdeztem rövid szusszanásunk után. Jaaaaaaa, hát most nem taxizunk! Ön most autót bérel sofőrrel, magyarázta az éppen maszekoló taxisofőr. Így nem vonatkoznak ránk a fix útdíjak. Széles mosoly jelezte a megcsillantott zsenialitás büszke örömét.

Aha, mormogtam. Értem. Átfutott az agyamon, hogy megkérdezzem, mi a véleménye arról, hogy tiltsák be az illegális tevékenységeket, de ezt a gondolatot inkább megtartottam magamnak. Ennyi paradoxon elég volt mára.

A trafiktörvény margójára

Nemcsak, hogy kilátszik a lóláb, hanem egy egész kibaszottul hatalmas ménes vágtat körbe-körbe a magyar dohánykiskereskedelem pusztáján…

Nemcsak, hogy kilátszik a lóláb, hanem egy egész, kibaszottul hatalmas ménes vágtat körbe-körbe a magyar dohánykiskereskedelem pusztáján és akkora port ver fel, hogy azt még a NASA nemzetközi űrállomásáról is látni lehet. A Következmények Nélküli Országban természetesen mindez következmények nélkül is marad. Szép fotókat csinálunk a porfelhőről, méltatlankodunk egyet, esetleg kettőt, majd megvesszük a következő karton cigarettát a sarki trafikban. Megemelt árréssel. Mások eközben elismerően egymásra kacsintanak. Jó mulatság, férfi munka volt. Mi legyen a következő nagy dobás?

Annyira arcátlan, annyira cinikus, annyira undorító, annyira morbid, hogy az már gyönyörűen zseniális, zseniálisan gyönyörű. Annyira magyar.

Balog rémet villant

A Szaniszló ügy jóvoltából egy pillanatra betekintést nyertünk az aktuális hatalom döntéshozatali mechanizmusaiba. A látvány ijesztő…

A Szaniszló fiaskóról nem megszólalni képtelenség. Az általam olvasott cikkek és blogbejegyzések Szaniszló szakmaiságára (pontosabban annak hiányára) és kirekesztő megnyilvánulásaira koncentrálnak, valamint arra, hogy más díjazottak hogyan vélekednek a történtekről. Szaniszló mondandójának értékét megítélni rendkívül egyszerű, csupán el kell olvasni cikkeit, meg kell nézni videóit.

Az esetnek azonban van egy sokkal szomorúbb olvasata. A díjat odaítélő Balog Zoltán miniszter úr jóvoltából ugyanis egy pillanatra betekintést nyertünk az aktuális hatalom döntéshozatali mechanizmusaiba. Az illetéktelen szemek elé terülő látvány pedig ijesztő.

Balog a következőket nyilatkozta:

“2013. március 15-e alkalmából egy újságírói szervezet javaslatára Táncsics Mihály-díjat adományoztam Szaniszló Ferenc újságírónak. Ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom […] az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól.”

A szöveg egy részét a tisztánlátás végett pontoztam ki. Ott ugyanis csupán egy a hibás döntést relativizálni próbáló mellébeszélés áll: “…a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett,…”. A színvonal megítélését az olvasóra bízom, az “elmúlt időszakban” pedig egy újabb tévedés vagy hazugság, ezt eldönteni nem tudom. Szaniszló ugyanis sok-sok éve ugyanazt és ugyanazon a színvonalon írja és mondja.

Ez a nyilatkozat az én olvasatomban a következőképpen értelmezhető:

“Kérem szépen, engem megkeresett egy csókos haverjának a barátja, hogy valami Szaniszló nevű embernek kellene egy Táncsics-díjat adni. Én meg felírtam a listára és odaítéltem neki. Fogalmam sem volt, hogy ki ez az ember, de hát tudják hogy van ez, egy ilyen udvarias kérést nem lehet elutasítani.”

Tekintsünk el attól, hogy Balog nem tudta ki ez az ember. Viszont még azt a fáradtságot se vette magának, hogy utána nézzen. Vagy mondjuk, hogy a titkárnőjének szóljon, nyomtasson már ki neki minden potenciális díjazottról egy Wikipedia bejegyzést meg néhány cikket, hogy este lefekvés előtt vagy a fürdőkádban ülve elolvashassa. Ki tudja, talán egy újságíró a díjátadás után az orra alá nyom egy mikrofont, és akkor nem sül fel. Vagy mert érdekli, hogy kik azok a menő újságírók, akiket díjazni fog.

De úgy látszik, ma Magyarországon a szakmaiságnak semmi nyoma nincsen. A teljesítmény, a minőség nem számít, csak az, hogy ki kinek a kicsodája. A döntéshozók pedig agyatlan droidok, akik úgy lavíroznak pozíciójuk érdekében, hogy próbálnak a csókos haverjának a barátjának a kedvében járni.

El lehet gondolkozni azon, hogy hova vezethet az, ha a kultúra világán túl a gazdaság, az oktatás, az egészségügy és sorolhatnánk még hogy mi minden más területén is hasonló emberek hoznak hasonló módon hasonló döntéseket.

Turizmus, kicsit másképp

Az azeri gyilkos elbaltázott ügye kapcsán jutott eszembe, hogy a magyar kormány zsenialitásához még egy csipetnyit kell csupán hozzátenni, és feltaláltunk egy egészen újfajta turisztikai ágazatot: a gyilkolási turizmust…

Az azeri gyilkos elbaltázott ügye kapcsán jutott eszembe, hogy a magyar kormány zsenialitásához még egy csipetnyit kell csupán hozzátenni, és feltaláltunk egy egészen újfajta turisztikai ágazatot: a gyilkolási turizmust. Érdemes elgondolkozni az ebben rejlő lehetőségekben. A gyilkolási turizmus alapgondolata a következő:

  • Találj két nemzetet, amely között pattanásig feszült a viszony, de nem még állnak egymással nyílt háborúban
  • Különíts el egy területet saját országodban, ahol a két egymást gyűlölő nemzet fiai (vagy lányai) egymást meggyilkolhatják
  • A gyilkosokat saját országod hatóságai vegyék őrizetbe, ítéljék el, majd adják ki hazájuknak (szigorúan a törvények és egyéb formális szabályok szerint!)
  • A hazatért gyilkosokat saját országuk elnöke részesítse kegyelemben (szigorúan az ország törvényei szerint!)

Az eljárás a hatályos magyarországi jogszabályoknak, a strasbourgi Európai Egyezménynek, valamint egyéb érintett ország törvényeinek teljesmértékű betartásával történne, ahogy azt a gyakorlatban is demonstráltuk. Csupán arra kellene kérni az érintett országok elnökeit, hogy igérjék meg, nem részesítik kegyelemben a hazaérkező gyilkosokat. Pusztán a formalitás végett. Az ígéretet természetesen nem kellene betartani. De hát mit tegyünk, ha a szigorú nemzetközi szabályok megkívánják, hogy legalább egy hazug igéretet fel tudjunk mutatni? Minden egyes turista esetén hivatalosan tiltakoznánk is írásban, hogy nem értünk egyet a kegyelemben részesítéssel. Persze ezt a tiltakozást sem kellene komolyan venni, de a szabály, az szabály.

A kivitelezés során jól át kell gondolni, hogy a játékra elkülönített terület mekkora legyen. Elkülöníthetnénk például egy egész megyényi területet, és a jelentkezők napokig tartó bújkálós, levadászós játékban ölhetnék egymást. Kölcsönözhetének harcí járműveket, gránátvetőket, stb. Az egész nagyon hasonlítana a Battle Royale című regényre (gyengébbek kedvéért mondjuk a Hunger Games című filmre). Persze ezt rendkívül nehéz volna kivitelezhetni a területen lakók kitelepítésének szükségessége miatt, ezért lehet, hogy célravezetőbb egy franchise-ban működő hálózatot felépíteni és minden nagyvárosban csinálni egy néhány száz négyzetméteres sötét betonlabirintust. Valami hasonlót, mint amilyen a Nyugati Pályaudvar környékén található LaserGame nevű hely. A játékosok hozhatnának saját fegyvert, de természetesen a helyszínen is bérelhetnének ízlés szerint pisztolyt, puskát, esetleg baltát.

A gyors ügyintézést elősegítendő a kijáratnál bilincses rendőrök várnának, akik a turistákat a szomszéd helységben található rögtönítélő bíróságra kisérnék. Ott a turistáknak csupán alá kellene írni a már előnyomtatott vallomásokat: “Alulírott ________ kijelentem, hogy előre megfontolt, aljas szándékból megöltem az 1. sz. mellékletben felsorolt személyeket. Kérem, hogy számomra a legsúlyosabb ítéletet (éltefogytiglan) kiszabni szíveskedjenek.” Az ítélethirdetés végtelenített szalagról szólna, így a delikvens az ítéletet a vallomás aláírásának utolsó tollvonásakor már tudomásul is vette. A kegyelmezés ellen tiltakozó dokumentumot is a tűlélő játékosoknak adnánk át. Vigye haza ő, adja át elnökökének személyesen, hiszen amúgy is találkoznak a hazatérést követő ünnepségen, ahol például a kitűntetéseket átveszik a sikeres hazatérők.

Lehetne egy-egy elleni gyilkolászást rendezni vagy többfős csapatokat egymás ellen ereszteni. Különösen izgalmas volna egy többrésztvevős konfliktus feleit egy eseményen összehozni, mint például a délszláv háború idején a muzulmán, horvát és szerb kisebbség tagjait. Persze egy nyílt háború esetén nem működne a dolog olyan jól, mert a gyűlölködő feleknek nem kellene Magyarországra utazniuk, hogy gyilkolhassák egymást. De egy lappangó háborús helyzet vagy egy évtizedek óta elfojtott faji vagy nemzeti gyűlölködés esetén tömegesen jönnének az emberek, hogy igénybe vegyék eme csodálatos, a világon egyedülálló szolgáltatást.

Az üzleti modell részletes kidolgozásának csak a fantázia szab határt, következzen néhány inspiráló ötlet, amit a nyájas olvasó továbbszőhet.

Adja magát, hogy fizessen a turista. A minőségi szolgáltatásért – a gyilkoláshoz ideális környezet, fegyverek, gyilkolnivaló ellenfelek, stb. – minőségi árat lehetne kérni (15 fős csoporttól jelentős kedvezmény és egy ingyen balta). A gyilkolászást tévében is lehetne közvetíteni, a sugárzási jogokért súlyos pénzeket lehetne kérni. Ha megfelelő szintű márkává nőné ki magát a dolog, egy egész franchise cunamit lehetne idnítani: társasjáték, számítógépes játék, filmforgatási jogok, logos bögrék, kulcstartók, plüssalvós kabalafigurák (plüssfigura tépőzárral kezére rögzíthető véres plüssbaltával), stb. Érdemes egyébként a gyilkolási turizmus ötletét nemzetközi szinten levédeni. Előbb-utóbb más országok is ráébrednek majd, hogy milyen nagy üzlet rejlik benne és ők is meg akarják majd valósítani. Ha ügyesen levédjük, licencdíjat követelhetünk tőlük.

Különösen jótékony hatása volna egy ilyen programnak az országimázsépítés szempontjából. Külföldön vetített országimázs videókban a következő szöveggel lehetne hirdetni Magyarországot: “Ön nemzeti hős szeretne lenni? Netán etnikai tisztogatő? Vagy csak egyszerű utcai harcos? Látogassa meg Magyarországot, a gyilkolási turizmus felllegvárát, az országot, ahol az igazi hősök születnek!” Jelentősen nőne a politikailag instabil területekről érkező turisták száma (Balkán, Közel-Kelet, Kaukázus, Közep-Afrika), ami nagyot lendítene az amúgy is dübörgő magyar gazdaságon.

A gyilkolási turisták Magyarországra küldése – legalábbis a sikeres országok esetén – a turisták anyaországainak is érdeke volna. Néhány ország tehát kormányszinten is érdekelt volna a Magyarorszgra látogató turistáinak biztosított szolgáltatási színvonal emelésében, ezért támogatnának minket. Természetesen semmi sportszerűtlen dologra nem gondolok, csupán olyan apróságokra, mint olcsóbb fegyverbérlés, minden harmadik baltaélezés ingyenessé tétele, meg ilyesmik. Ellentételezésül gázt, olajat, egyéb energiahordozót kérhetnénk vagy azt, hogy vegyenek államkötvényt. Mivel azonban – ahogy a példákból is látható – részünkről csupán apró kényelmi szolgáltatásokról volna szó, lehet, hogy egy-egy igérettel is megelégednénk.

És mivel a “gyilkolási turizmus” nem hangzik valami jól, nevezhetnénk kicsit másképp. Mondjuk hívhatnánk úgy, hogy “unortodox turizmus”.

Tiszta Mexikó!

Böngészgetek az Indexen és egymás után elolvasok látszólag két egymástól teljesen független cikket. Aztán összeáll a rím…

Böngészgetek az Indexen és egymás után elolvasok látszólag két egymástól teljesen független cikket. Aztán hirtelen összeáll a rím.

Az egyik arról szól, hogy egy mexikói székhelyű cég hogyan húz csőbe egy csomó magyar céget.

Több ezer céget, köztük több száz magyar vállalkozást is rászedett az Expo-Guide, amely első ránézésre ingyenes megjelenési ajánlatokat tesz különböző, szakmai kiállításokon szereplő vállalatoknak. Az apró betűs részben azonban 1181 eurós (nagyjából 330 000 forintos) éves díj és három évre szóló szerződés szerepel. […] Hogy hány magyar cégnek küldözget fizetési felszólításokat az Expo-Guide és hányan fizettek már eddig, pontosan nem tudni, a cég ugyanis megkeresésünkre nem reagált. Úgy tudjuk volt, aki az ügyben már a Gazdasági Versenyhivatalhoz is fordult.

A másik arról szól, hogy miként vélekedett Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Csongrád megyei gazdakörök fórumán a Gazdasági Versenyhivatal dinnyekartell-vizsgálatáról.

„Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. […] A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Szinte látom magam előtt, amint az Expo-Guide tulajdonosa olvassa a híreket az Indexen. Valami ilyesmit gondolhat magában:

„Igen, átbasztam egy csomó magyar céget. Néhányan közülük a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordultak. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a mexikói Expo-Guide-dal? Vagy a mexikói kormánnyal?”

A BKV outingolja magát

Bócsa Viktor buszvezetőt kirúgták a BKV-tól, mert a vezetés közben szórakoztatta az utasait. Kurvára kibaszottul mélységesen felháborodtam…

Bócsa Viktor buszvezetőt kirúgták a BKV-tól, mert a vezetés közben szórakoztatta az utasait. Történt ez, miután az ATV-n megjelent egy róla szóló riport.

Kurvára kibaszottul mélységesen felháborodtam. De nem azon, hogy ez történt. Mert ha csupán ez történt volna, egy kicsit biggyesztettem volna, elkönyveltem volna magamban a BKV-vezetést idiótának és továbbléptem volna.

Viszont a hírt leközlő BKV-figyelő április 13.-i bejegyzésében egy másik BKV sofőrről olvashatunk, Kunics Zoltánról. Az ő háta egy lyukas üzemanyagtartályt ábrázoló fotón szerepelt egy korábbi blogbejegyzésben. Zoltán annyira bepöccent ezen, hogy zsidózva, buzizva ad hangot sértettségének. Névvel, büszkén vállalva ideológiáit. Amikor például kérdőre vonják, hogy miért zsidózta le a fotóst, azzal vág vissza, hogy “Embernek mégsem nevezhettem, meg a barátait.” Ide a rozsdás bökőt, hogy Kunics Zoltán még ma is a BKV-nál dolgozik.

Tisztelt BKV vezetőség, gratulálok! Rettentően érthető módon tudatják utasaikkal értékrendjüket.

UPDATE: Időközben észbe kapott a BKV. Mégsem tök hülyék, vagy beijedtek a mémcunami gondolatától. Persze még mindig kíváncsi volnék, hogy milyen következményekkel jár majd Viktor és Zoltán számára a nyilvános viccelődés ill. a nyilvános zsidózás-buzizás.

A mai napon a sajtóban híre ment annak, hogy a BKV kirúgta az ATV-nek nyilatkozó, a 105-ös buszon a megállók nevét viccesen közlő járművezetőt. Kétségtelen tény, hogy a mai hírekbe került buszvezető hétfőn engedély nélkül és a BKV belső szabályait megszegve nyilatkozott az ATV híradójának. Ezzel együtt a járművezető elbocsátása túlzó és indokolatlan mértékű munkáltatói intézkedés lenne, ezzel személy szerint nem tudok egyetérteni és ilyen intézkedésre nem is kerülhet sor.
A BKV közérdeklődésre számot tartó járművezetői eddig és a jövőben nyilatkozhatnak, ha erre a sajtó képviselője vagy a dolgozó engedélyt kér, azonban engedély nélkül – ahogy bármely más cég esetében sem – a dolgozók a munkáltatójuk ügyeiről nem nyilatkozhatnak. A BKV tudtával és jóváhagyásával a sajtó által bemutatott érdekes dolgozókra több példát láthattunk az elmúlt időszakban: akár a 16-os buszon hasonló bemondásai miatt érdeklődésre számot tartó járművezető esetére, akár nemrég az egyik bulvárlap által feldolgozott afrikai származású járművezető esetére gondolunk. A járművezetőt a szabályok betartására felhívja a munkáltatója, de munkájára számítok és számít a BKV, elbocsátására nem kerül sor, a szabályok betartása azonban mindannyiunk, minden munkavállaló kötelessége.

Vitézy Dávid
vezérigazgató
BKK

Szerencsétlen Magyar Posta

Húsvétkor Magyarországon jártam, és apósom kérésére feladtam egy sárga csekket a postán. Ekkor láttam először egy a SzerenCSEKK akciót hirdető plakátot…

Húsvétkor Magyarországon jártam, és apósom kérésére feladtam egy sárga csekket a postán. Ekkor láttam először egy a SzerenCSEKK akciót hirdető plakátot. Nem akartam elhinni, hogy ez az, aminek első ránézésre látszik. Amikor minden értelmes ember pénzügyeit egyre inkább úgy próbálja intézni, hogy tranzakciói lehetőleg készpénz- és papírmunkamentesek legyenek, akkor jön a Magyar Posta, és ahelyett, hogy okítaná a sárgacsekkes népeket (mint pl. apósomat), hogy a 21. század már előrukkolt néhány hatékonyabb módszerrel fizetési tranzakciók lebonyolítására, elkezdi ezt a pattintott kőkorszaki (vagy inkább tépett papírkorszaki) módszert népszerűsíteni. Hogy Besenyő Pista bácsi szavaival éljek: nóóórmááális?

Az akció után javaslom egy újabb nyereményjáték indítását SzerenCSEREKERESKEDJ névvel. Természetesen minden elcserélt tyúk után licencdíjként egy darab tojás nekem jár!

Adtam egy jó ötletet

A minap éppen egy német bank fiókvezetőjével beszélgettem pénzügyeimről és mellékesen megkérdeztem, be lehetne-e állítani, hogy a hitelkártyámmal indított tranzakciókról SMS-ben értesítsenek. A reakció ledöbbentett…

Néhány hónapja Németországba költöztem egy kisebb városkába. Pesti gyerekként egy kicsit paráztam, hogy milyen lesz egy kb. százezer embert számláló városkában lakni, de mostanáig úgy néz ki, hogy bejön a dolog. A minap éppen a Sparkasse (ez olyan, minden apró zugot behálózó pénzügyi intézmény, mint Magyarországon az OTP) helyi fiókvezetőjével beszélgettem pénzügyeimről és mellékesen megkérdeztem, be lehetne-e állítani, hogy a hitelkártyámmal indított tranzakciókról SMS-ben értesítsenek. A reakció ledöbbentett: a fickó arcán rövid értetlenség után felcsillant a felismerés öröme. Közölte, hogy ő ilyenről még nem hallott, és nem hinné, hogy lehet, de olyan jó ötlet, hogy fel is írja magának. És valóban felírta egy kis sárga post-it cetlire.

2012 ! Németország!

Érnek még meglepetések. Ha pedig egy éven belül bevezetik ezt a szolgáltatást, tudni fogom, hogy a német banki ügyfél nekem köszönheti a modern technika eme nagy vívmányát.

Ilyen nincs és mégis van!

Egy nagy áruházlánc polcai közt olyan tárgyat találtam, amit percekig forgattam és nézegettem, mert nem akartam elhinni, hogy az, aminek látszik. Hát az.

Egy nagy áruházlánc polcai közt az alábbi tárgyat találtam.

Török Lászlót idézve: hát ilyen nincs, ilyen nincs, és mégis van! Percekig forgattam és nézegettem, mert nem akartam elhinni, hogy ez az, aminek látszik. Hát az. Szellőzőnyílásokkal ellátott, műanyag, többször használható műbanánhéj. Ahogy a csomagolás jobb felső részén található ábra is mutatja, a meghámozott banánt lehet benne tárolni.

Első gondolatom az volt, hogy erre nincsenek szavak. Aztán rájöttem, hogy mégis vannak:

Citromízű banán, nincs a banánfán,
Nem kell senkinek ilyen találmány.
Ám ha ilyen banán nőtt már banánfán,
Én azt tehozzád hasonlítanám.

UPDATE1: Ha van egy kis időd, itt meg is hallgathatod.

UPDATE2: Kedves Danhadnagy hívta fel a figyelmemet, hogy az idézet nem Knézy Jenőtől, hanem Török Lászlótól származik.