Szerelem első érintésre – Kindle

Szerelmem

A minap egy kollégám jóvoltából a kezembe akadt egy Kindle. Néhány perc használat után hatalmas tűzzel lángoló szenvedélyes szerelembe esetem vele, és azonnal rendeltem is egyet.

A legérdekesebb, hogy nekem van iPadem, és korábban meg voltam róla győződve, hogy nincsen szükségem ilyen eszközre egy iPad mellett. A Kindle kipróbálása után mégis azonnal szükségét éreztem annak, hogy egy ebook olvasóm is legyen. Vannak, akik nem is értik, hogy minek kell a második kütyü, mikor ott az első – amire egyébként letölthető a Kindle alkalmazás („There’s an app for that.” – ugyebár). Nehéznek érzem elmagyarázni, hogy miért, hatékonyabb ezt megtapasztalni, de azért megpróbálom. Olyan ez, mint az autó és motorkerékpár közti különbség. Nem lehet azt mondani, hogy az egyik jobb mint a másik és azt sem, hogy az egyik helyettesíti a másikat. Egyszerűen különböző tevékenységekre való eszközök. A motorozás egy élmény, egy életstílus, a motor egy (luxus)cikk, nem a hasznossága miatt vásárolják általában. Mind emellett természetesen egy motorral el lehet jutni A-ból B-be. Amit egy autóval is lehet. Ha viszont valakinek a családjával el kellene utaznia mondjuk Debrecenből Siófokig egy hosszú hétvégére, csak a nagyon elvetemült motorrajongónak jutna eszébe bepakolni két gyerekét az oldalkocsiba, az asszonyt a motor hátsó ülésére, a három koffert pedig hely híján feladni postán. A kocsi viszont tökéletes megoldást kínál erre az esetre. Nem ragozom tovább, a lényeg így talán érthető.

Aki tehát az iPadet egy napon említi a Kindle-lel, az nem tudja mi fán teremnek ezek az eszközök. Aki ért a kütyükhöz, és elkezdi összehasonlítani a kettő eszköz árát, súlyát, processzorát, operációs rendszerét, memóriájának méretét, képernyőjének nagyságát és színességét, beviteli módját, stb. abból a célból, hogy ebből levezesse, hogy melyiket érdemes megvenni a kettő közül, az bűnt követ el, máglyára vele.

A Kindle-en nem lehet rendesen az interneten böngészni, nem lehet csúzlival madarakat kilőni zöld malacokra, nem lehet rajta YouTube videókat és a CNN-t élőben nézni, nem lehet rajta a Flickr képeket feliratozni és címkézni, nem lehet vele Excel táblázatokat szerkeszteni, nem lehet emaileket küldeni és fogadni, nem lehet becsekkelni vele a sarki talponállóba, és még a végtelenségig sorolhatnám, hogy mit nem lehet vele, amit az iPaddel lehet, de zárom azzal, hogy még érintőképernyője sincsen. Tettek bele néhány funkciót, hogy többnek tűnjön, mint egy olvasó. Van benne például egy böngésző, de az valódi böngészésre használhatatlan. Van benne mp3 lejátszó, de akinek ma Kindle-je van, annak vélhetően van legalább két olyan kütyüje, ami mp3-at tud lejátszani és kisebb, mint a Kindle. Ezek a funkciók viszont mind lényegtelenek, mert a Kindle arra, amire kitalálták – könyvek olvasására – egyszerűen tökéletes.

A Kindle kijelzője olyan érzetet kelt, mint a nyomtatott papír. Egy szinte fehér felületen szutyok fekete penge éles körvonalakkal rendelkező betűk, adott esetben ábrák vagy szürkeárnyalatos képek. (A ppi mániások kedvéért: iPhone 4: 326 ppi, iPad 132 ppi, Kindle 167 ppi. Viszont a kontraszt valami olyan brutális, amit én még elektronikus kijelzőn nem láttam. Nekem egyébként nem valami túl jó a szemem, én a Kindle-t teljesen élesnek látom 40 cm olvasási távolságból.) És a legcsodálatosabb, hogy a Kindle felülete nem tükröződik és olvasható marad a tűző napon is. Sőt, kizárólag világosban használható, hiszen nincsen háttérvilágítása a képrenyőjének. Volt szerencsém iPadon egy teljes regényt elolvasni (Stanza). Nem kényelmes. Sem a szemnek, sem a kéznek. Ha nyáron kisüt a nap, be kell húzódni egy árnyékos sarokba, különben használhatatlan.

A Kindle mérete rendkívül ügyesen egyensúlyoz a hordozhatóság és használhatóság ellentétes követelményei között. Elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen lehessen olvasni rajta, viszont elég kicsi ahhoz, hogy elférjen mondjuk egy zakó belső zsebében. A súlya pedig csupán 240 gramm (Wi-Fi verzió), nem húzza az említett zakózsebet, és bármilyen pózban könnyedén tartható, háton fekve, ülve, állva, fél kézben, órákon át, szemben az iPaddel, amit huzamosabb ideig ölbe rakás nélkül kézben tartani komoly csuklóizmokat kíván. És ebbe a piciny kis eszközbe elfér maximum 3.500 könyv 3 GB-on.

A Kindle tehát egy irtózatosan szexi zsebkönyv, amibe egy családi könyvtár lazán belefér.

És most az eszköz iránt érzett szerelemről térjünk át magára az ebook olvasókra és az ebookokra, mint piaci termékekre és azok hazai elérhetőségére.

A felszarvazottak

Itt most nem sorolom fel, hogy a Kindle milyen formátumokat ismer, a lényeg, hogy a közkedvelt és elterjedt epub formátumot nem támogatja. Az ingyenes Calibre segítségével viszont bármilyen epub fájl a Kindle számára is fogyasztható formátumúra konvertálható, állítólag még akkor is, ha olyan vásárolt epub fájlról van szó, amely megnyitása eszközhöz kötött. Tehát nagyjából minden olvasható rajta, ami az ekönyv piacon él és mozog.

Megnéztem, a bookline.hu-n nem több, mint 57 darab (nem elírás: ötvenhét) megvásárolható ekönyvet talál a kütyübuzi könyvmoly. A mottó: „A digitális olvasás forradalma”. Az olvasáshoz ajánlott német fejlesztésű txtr olvasót még nem lehet megvásárolni, viszont található az oldalon 10 különböző olvasó 53.000 és 150.000 Ft közötti árakon. Ehhez képest a Kindle (Wi-Fi only) 32.000 Ft-ért három munkanap alatt ide jön az USA-ból postaköltséggel, áfával, cakli-pakli. Nézelődtem más ekönyv kiadó és kereskedés oldalán (az e-konyv.lap.hu oldalról indulva), de az említettnél felemelőbb helyzetet nem találtam.

57 könyv nem választék. A kereslet viszont megszüli a kínálatot, akármekkora akadályok gördülnek a „szülés” elé. Nem meglepő tehát, hogy a weben otthonosan mozgó könyvmoly ma le tud torrentezni magának egy kb. 7.000 magyar nyelvű könyvet tartalmazó „csomagot”, és még egy gombot sem kell fizetnie érte. 7.000 könyv már kínálat. Nem összemérhető az Amazon félmilliós kínálatával, de az Amazonon megvásárolható kb. 5.000 darab német nyelvű elektronikus kiadványnál jóval több, ami azért ütős statisztika.

Ahogy másnak, úgy nekem is van keresletem, és meg fogom találni a számomra elérhető kínálatot, hogy fogyaszthassak. Egy könyv igényes kivitelezésű elektronikus formában megérne nekem 1.400 – 3.400 forintot (ilyen ársávban helyezkednek el a bookline.hu ekönyvei). De ha nem elérhető a boltban, megszerzem majd más módon. Ha van mondjuk 6.000 ekönyv olvasóval rendelkező ember itthon (egy szóban átadott hazai iPadek számára vonatkozó becslés alapján, amit ezért hasra ütésnek is vehetünk, de ennyi azért csak van) és ezek az emberek évente vesznek 5 ekönyvet (ez full hasra ütött szám, de szerintem nagyon pesszimista), akkor ez a fenti ársáv átlagával számolva évi 72.000.000 forintnyi költést jelent. Az én jövő évi 12.000 Ft-nyi becsült költésemet viszont elfelejtheti a bookline.hu, mert a 7.
000 könyvből bizonyára lesz 5 olyan, amit érdemes lesz elolvasni, így drága időm olvasásra áldozható részét ezen könyvek olvasására fogom áldozni. És van becsült 5999 darab talán hasonlóan gondolkozó sorstársam.

Egyébként kollégám Kindle-jét látván és tapintván az irodában három ember azonnal kijelentette, hogy márpedig neki ilyen kell, és vesz egyet (bele értve jómagamat). Továbbá már most tudom, hogy melyik barátom fogja magát karácsonyra egy Kindle-lel meglepni, ha a kezébe adom tíz percre a kütyüt. Van egy erős érzésem, hogy ez a piac robbanás előtt áll.

Kindle fertőzött kollégáim és barátaim is választani kényszerülnek majd a bookline.hu 57 könyves választéka és az ingyen letölthető 7.000 könyvet tartalmazó „csomag” közül. Vajon melyiket választják majd? Feltételezem, hogy a kiadók a papír alapú könyvek forgalom-visszaesésének félelmétől vezérelve és az ekönyv szolgáltatókkal folytatott bevételmegosztási alkudozások elhúzódása miatt átaludták/lekésték a lehetőséget, ami most ott suhan el mellettük, mint egy TGV. Én még abban sem vagyok biztos, hogy ennek tudatában vannak. A dinoszauruszok sem tudták, hogy valahol távol, több ezer kilométerre tőlük a Földbe csapódott egy hatalmas meteor. Csak egy idő után elkezdték érezni, hogy egyre hidegebb van, fogy az élelem, és szépen, lassacskán kipusztultak. A dinoszauruszokkal ellentétben a kiadóknak viszont megvolt a lehetőségük, hogy tájékozódjanak, alkalmazkodjanak a változásokhoz. Nem látom, hogy eddig sikerült volna.

Englishman in New York

Egy print kiadónál dolgozom online-osként. Ennek a ténynek sok érdekes tapasztalatot köszönhetek azzal kapcsolatban, hogy az átlagos (nem online-os) ember hogyan gondolkozik az online-ról. Ma például egy olyan döbbenetes mondat hangzott el egy megbeszélésen, ami rádöbbentett arra, hogy a klasszikus printes szakember és online geek közti szakadék egy hagyományos print kiadónál olyan mértékűvé tud válni, amilyet eddig elképzelni sem tudtam.

Egy hirdetési kolléga, aki egyébként már nem egy komplexebb crossmedia kampány lebonyolításában is részt vett, azt vetette az online szemére, hogy nem elég rugalmas és gyors, hiszen ő pl. egy egyedi crossmédiás ajánlat részeként egy marketinges kreatív kollégával fél nap alatt összedob egy egészoldalas kuponos oldalt. Néhány másodpercig bénultan néztem ki a fejemből, és próbáltam felépíteni a kolléga online-ról alkotott mentális modelljét, hogy meg tudjam érteni álláspontját. Arra jutottam, hogy nincsen mentális modellje az online-ról. Ezért is vette printes modelljét alapul, ami az értelmezhetetlen modnatot eredményezte.

A printes világképben Quarkban vagy InDesignban összerakott 1/1-es kuponos kreatív már a komplexitás csimborasszója (na jó, egy beragasztással még lehet rajta bonyolítani). Annak hogy egy weboldal nem csak kinéz valahogy, hanem adott esetben működik is (mozognak rajta dolgok, reagál a látogató interakcióira, több oldalon és akár napokon átívelő állapotai vannak, adatot fogad, tárol, dogloz fel, stb.) semmilyen szinten nincsen a printes kollega tudatában. Annak ellenére nem, hogy maga is internetezik, tehát mint látogató/felhasználó nap mint nap találkozik az említett működéssel és mint magazin olvasó éreznie kell a különbséget print és online között. Feltételezem, érzi is. Csak nincsen tudatában annak, hogy mitől más az online élmény, mint a print.

Mi a megoldás? A printes világnézetű kollégák képzése és az online tudás terjesztése. Persze ehhez a menedzsmentnek fel kell ismrenie ennek a szükségességét. Ezt pedig akármelyik irányból le tudom vezetni:

  • Ha a menedzsment úgy gondolja, hogy stratégiailag az online üzletágé a jövő, a print pedig lassan a dinoszauruszok sorsára jut, akkor egyszerű a következtetés levonása.
  • Ha békés print-online egymás mellett élés híve, akkor szintén nem kérdéses, hogy a tisztán printes gondolkodást meg kell szüntetni.
  • Ha viszont a menedzsment úgy gondolja, hogy print rulez és minden más csupán bizonytalan kimenetelű próbálkozás, akkor azt is be kell látnia, hogy ebben az esetben az online konkurencia. Tehát ellenség. És az ellenséget köztudottan ismerni kell, hogy legyőzhessük.

Persze van egy eset, amikor a nem veszünk tudomást az ellenségről. Ha lenézzük vagy lebecsüljük. A harcászat mesterei és bölcsei sokezer év óta óvva intenek ettől a hibától. Mert ha ítéletünk hibás, akkor a következmény fatális lehet.

Ha a kedves olvasó eljutott idáig, és sikerült átadnom azt, amit érzek, akkor levezetésképpen a következő videót nézve még mélyebben fog együtt rezegni tudatunk.

20:57 – Tiszta Amerika!

Este tizenegykor ránéztem a Twitterre, és azt láttam, hogy téma lett a djuice. Az első percek után annyit értettem az egészből, hogy van egy videó, amit mindenki fikáz. Megnéztem hát a YouTube-on:

A videó rendkívül művi, erőltetett és minden hiteltelen benne. Az arcok, a jellemek, a történetek, a hátterek, a bútorok, a sminkek, a kameraállások, egyszerűen minden… és legfőképpen a mondanivaló. Minden másodpercéből süt a hitelesnek tűnés görcsös vágya, mikor az egész egy nagy önellentmondás.

Ott van például a 17 éves sunáznám típusú buta liba, aki pszichiátriai magánrendelőt szándékozik nyitni, ha majd nagy lesz. Amennyiben nem fiktív figurának vélném, kételkednék, hogy meg tudja különböztetni a pszichológia és a pszichiátria fogalmak jelentését. Feltételezem, hogy a kígyótenyésztő apjától pénzt lenyúló 18 éves tesztoszteron-túltengéses chippenadale kandidátus díjbirkózó figurájának megalkotása is rengeteg átvirrasztott éjszakájába került egy kreatív elmének. Az igazán überelhetetlen figura a 24 éves, egy felvételi pont híján nem genetikus lett globetrotter bölcs romabeütésű fodrász, aki nem utolsósorban valószínűleg meleg (ha a hanghordozásából, öltözködéséből, frizurájából nem sejtenéd, gondolj bele: fordász!). A 24 éves munkanélküli lúzer informatikus-külseje-van-de-nem-az fickó labdába sem rúghat abban a versenyben, melyben a forgatókönyvíró kicsit túllőtt a célon a „minél valószínűtlenebb, annál valószerűbb” elv gyakorlatban történő alkalmazása közben.

Mit is mond a narrátor a videó elején?

„Mindig ugyanazt sulykolják belétek: Vásárolj, hogy menő legyél.”

vagy

„Csak az számít, hogy milyen márkás cuccaitok vannak, hova jártok bulizni, és hogyan pózoltok a kamerának. De vajon tényleg képesek vagyok megszerezni mindazt, amire vágytok? Ez itt nem Amerika, ahol a fiatalok havonta 200 000 forintot tapsolnak el ruhákra, kütyükre, bármire… Ez itt nem Amerika.”

A végén viszont kibújik a szög a zsákból:

„Elintéztük nektek, hogy olcsóbban vásárolhassatok több üzletben, hogy több pénzetek maradjon arra, ami igazán fontos nektek.”

Tehát: Vásárolj, hogy menő lehessél és még a lovacskádra is jusson. Tiszta Amerika!

Ez így azért mindjárt szimpatikusabban hangzik, mint az, amit a videó készítői szerint a többiek sulykolnak, vagy mégsem? Csak én érzem úgy harminc néhány éves fejjel, hogy valaki át próbálja baszni az U26-os korosztályt?

A hibát ott vétette talán a djuice, hogy kampányuk terjedési közegének a közösségi médiát szemelte ki. A közösség pedig azonnal lecsap, ha hazugságot szimatol vagy ha úgy érzi, palimadárnak nézik. Ennek ellenére a legnagyobb félelmem, hogy pénzügyi szempontból a kampány mégis sikeres lesz. Sokan mégis élnek a virágzó online kupon modellek eme példányával, és regisztrálnak, elmennek a boltba, majd vásárolnak. Ahogyan azt sulykolják beléjük.

Csak a kolbásznak van kettő

Nemrég körbejárta a netet Matt Might zseniális The Illustrated Guide to a Ph.D. című ábrasorozata, amely bemutatja, hogy mit is jelent az, ha valaki eléri a doktori fokozatot (egy magyar nyelvű fordítás itt megtekinthető). Mit jelent az egyén szemszögéből, és mit jelent az emberiség össztudásának tükrében. Az ábrák alázatra és szerénységre tanítanak.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy szinte semelyik fordítás nem tartalmazza a képsorozat utolsó darabját, amely valószínűleg a képsorozatot ihlette, és ami azt a tudást ábrázolja, ami az emberiség mai ismereteinek határvonalán kívül esik: Matt beteg kisfiának gyógymódját. A plasztikus ábrázolás által keltett katarzis mellett ugyanis elsikkadunk az üzenet mellett. A bejegyzés tulajdonképpen a képsorozat nyomtatott verziójának vásárlására buzdít, amelyből olyan diákok ösztöndíját finanszíroznák, akiktől a genetikus rendellenességekkel kapcsolatos kutatások előrehaladását remélik. Zárójel vége.

De vissza az ábrákhoz: mi mást sugall az ábrasorozat az alázaton és szerénységen túl?

Szinte látni lehet benne azt a folyamatot, ahogy az évezredek során sok-sok ember erőfeszítése révén felhalmozódott az a rengeteg tudás, amit a nagy kör jelképez, és hogyan növekszik ez a kör ma is napról napra.

De a legérdekesebb felismerés, amely számomra az ábrákból nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség tudásának van egy elméleti határa. Mert a tanulási folyamat, amely révén az egyén eljuthat a határvonalig időt vesz igénybe. Az emberi élet pedig véges. A technika és az oktatás fejlődése fel tudja gyorsítani a határvonalhoz vezető utazást, de az úton való haladás sebessége mindig véges gyorsaságú lesz, ahogy az emberi élet is mindig véges marad. Tehát van a körnek egy sugara, amelynél távolabbra ember nem juthat el, mert halandó. “Alles hat ein Ende nur die Wurst hat zwei”, mondja a német, ami magyarul annyit jelent, hogy mindennek van egy vége, csak a kolbásznak van kettő.

Lehet, hogy Matt ideája, miszerint egyszer eléri az emberiség azt a buborékot, amelyben fia gyógyulásának titka van elrejtve egy ábránd csupán, mert az túl távol van tőlünk ahhoz, hogy elérhessük. (Arról nem is beszélve, hogy a buborék esetleg nem is létezik, mert valójában nincs is gyógymód.)

Talán meg is veszem a füzetecskét, hátha hozzásegítek valakit ahhoz, hogy feszítsen egy kicsit a határokon. És hátha az a valaki pont a gyógymódot tartalmazó buborék közelében matat majd éppen a kör szélén. De ha egy másik értékes tudást rejtő buborék mellett matatna, az sem volna rossz. Én azért szorítok Mattnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét nem érdekli az Apple?

A Google Keresési Trendekkel (Google Insights for Search) dolgoztam ma éppen, és a munka által megkívánt elemzés után levezetésként elkezdtem nézegetni azt, hogy különböző Apple termékek neveire Magyarország mely megyéiben milyen intenzitással kerestek honfitársaink 2009 januárja óta. Véletlenül egy érdekesnek tűnő dolgot találtam.

A Google szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bármely Apple termék nevére, de magára az “apple” keresési kifejezésre nem igen keresnek az emberek. A következő keresési kifejezésekkel próbálkoztam: apple, iphone, ipod, ipad, ios, mac, imac, osx. Ezen szavak egyikénél sem sikerült a keresési forgalom mutatóját nulla fölé tornászni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A többi megyében úgy tűnik, mintha volna érdeklődés. Az alábbi ábra mutatja, hogy hogyan néz ki a térkép az “apple” szó esetében.

 

Gondoltam, teszek egy ellenpróbát, és megpróbálom a “windows” kulcsszót. Érdekes módon itt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kiemelkedő értékkel szerepelt.

 

Tehát még azt sem mondhatjuk, hogy ez a megye nem érdeklődik a számítástechnikai kifejezések iránt.

Egy rövid felsorolás néhány további próbálkozásról ábrák nélkül:

  • A “linux” kifejezésre szintén egyedül az említett megyében nulla a forgalmi mutató.
  • A “számítógép” kifejezésre dito.
  • A “pc” kifejezésre ugyanúgy kiemelkedően keresnek a szabolcs-szatmár-beregiek, mint a “windows”-ra.

Mivel ez az egész nagyon gyanúsnak tűnt, végül ellenőriztem néhány véletlenszerű, de valószínűleg keresett szóval a térkép viselkedését (recept, palacsinta, diéta, horoszkóp, szerelem, szex, hotel, mozi, műsor, stb.). Szomorúan arra a következtetésre jutottam, hogy egy bizonyos forgalmi mutató szint alatt (a “recept”-et, mint magas forgalmú fogalmat vettem mindig referenciaként) az említett megye egyszerűen eltűnik a Google látóköréből, bármely fogalomról is legyen szó.

A tanulság számomra az volt, hogy mókás eszköz ez a Google Keresési Trendek, talán használni is lehet, de az eredményeit mindig komoly fenntartással kell fogadni.

Pártvezérek Facebook aktivitása

A héten feltűnt, hogy mindkét vezető párt vezére újra aktivizálódott a Facebookon. Gondoltam, talán érdemes visszatekintő jelleggel megnézni, hogy Orbán Viktor és Mesterházy Attila mikor mekkora aktivitást mutatott az oldalon.

Bepötyögtem tehát a két politikus összes eddigi Facebook pósztjainak számát dátummal egy Excel táblába, és készítettem egy diagramot, ami a heti pósztok számát mutatja az idő mentén.

Orbán és Mesterházy pósztok

Az ábrán jól látható, hogy Mesterházy Attila (vagy PR-osai) jóval korábban fedezték fel a Facebookot, mint Orbán Viktor (vagy PR-osai). Mesterházy már 2009 november végén elkezd pósztolgatni, míg Orbán Viktor 2010 január végén kezd el konzultálni az idejének egy részét a Facebookon eltöltő nemzettel.

A választások napjáig Orbán Viktor egy kicsit aktívabbnak mutatkozik. Átlagosan kb. 3,7-szer pósztolt egy héten, míg riválisa Orbán megjelenése előtt hetente átlagosan 2-szer, utána pedig 3-szor pósztolt.

A statisztika ezután kezd érdekessé válni. A választásokat követően Orbán Facebook kedve enyhén megcsappan, de viszonylag aktív marad. 3-4 hetes távlatban nézve tartja a heti kb. 3 pósztot, májustól viszont Facbook kedve lassan lankadni kezd, és június 7. után végleg elhallgat.

Mesterházy-t viszont, mintha a választási eredmények kiütötték volna, a választást követően azonnal eltűnik a Facebookról, és négy hétig nem jelentkezik.  Ezután összeszedi magát, és a választásokat megelőző aktivitáshoz képest szintén enyhén csökkent aktivitással, de rendszeresen pósztol július 27.-ig. Ezt követően szintén síri csend.

És láss csodát, ezen a héten furcsa ihlet révén mindkét politikus újra felfedezte a Facebook-ot (Orbán 11 hét szünet után!) Indul az önkormányzati választások kampánya, újra aktivizálni kell a lelkes választóréteget. A bibi csupán az, hogy más megjelenéssel szemben (pl. tévé, rádió, plakát vagy valami kampányrendezvény) a Facebook pósztok adatai bárki számára könnyen mérhetőek, elemezhetőek. Az fel sem tűnik, hogy egy politikus a kampányidőszakban gyakrabban szól hozzánk a tévében, jön a városunkba, emleget nemzeti konzultációt, stb., mint kampányidőszakon kívül. De itt nyilvánvalóan kilóg a lóláb.

A politikusok a social mediát tehát nem a választókkal való igazi párbeszéd vagy legalább információcsere eszközeként használják, hanem csupán egy olcsó kampányeszközként. Ezt persze korábban is sejthettük, de most már számokkal is alátámaszthatjuk.

Kedves politikusok, kíváncsian várom, hogy mit mutatnak majd a számok az önkormányzati választások utáni hetekben.

PS: A tartalmakat sajnos nem volt időm elemezgetni. Ha valaki kedvet kap, és talál valami érdekeset, tudassa velem.

Manu Chao és a politika

Hazafele menet szól a zene a fülemben. Politik Kills. Manu Chao folyamatosan levonja az általa evidensnek mondott következtetést: “Thats what my friend is an evicence: politik is violence.” A politika tehát egyenlő az erőszakkal. És bár ezt nem mondja ki, de úgy érzem, erősen elítéli. De mit is? Hol is van a probléma?

A következő fogalmakat köti össze Manu Chao a politikával: hazugság, drog, bomba, torpedó, vérengzés, erőszak, sírás, közöny, és a legtöbbet elhangzó, a létező rosszak legrosszabbika: a gyilkosság.

Mit is jelent az, hogy politika? A szó jelentése a görög “polisz” szóból ered, eredendően az jelentette, hogy “közélet”. Ma a csoportos döntéshozatali mechanizmusokra alkalmazzuk. Végül is nagyon egyszerű a lényege: érdekérvényesítés. Manapság hajlamosak vagyunk a fogalmat kizárólag az állami és államközi hatalmak érdekérvényesítési ténykedésére alkalmazni, de tulajdonképpen, amikor eldől, hogy mi legyen egy osztálykirándulás uticélja, vagy akár az, hogy kedvesünkkel moziba megyünk-e esete (ahova ő akar menni) vagy koncertre (ahova mi), az mind-mind politika.

Volak idők, amikor nagyon egyszerű volt a politika az emberek világában: aki erősebben lendítette a bunkót, annak az érdeke érvényesült. Ez az állatvilágban még ma is jól működő mechanizmus. Véresnek véres, de a Nagy Terv szermszögéből nézve valószínűleg kielégítően működik. Mi, emberek, idővel kialakítottunk finomabb mechanizmusokat az érdekérvényesítés terén. Ahogy társadalmunk egyre összetettebbé vált, érdekeink is egyre összetettebbé váltak, érdekcsoportjaink és kapcsolataik is, tehát a politika is azzá vált. Mára a politika már tudomány.

Tudósok foglalkoznak avval, hogy hogyan kell kérni, meggyőzni, hazudni, hízelegni, fenyegetni, stb. azért, hogy a mi érdekünk érvényesüljön. És mivel a cél némelyek szerint szentesíti az eszközt, továbbá minden érdekcsoport vezetője szerint a saját érdekcsoportjának az érdekei a helyes és jó érdekek, mindenki az összes lehetséges rendelkezésre álló eszközzel kűzd a saját érdekeiért. Civilizációnk eljutott odáig, hogy számos egyéb eszközt alkalmaz mielőtt a bunkóhoz nyúlna. Ez a politika. Ha más nem segít, akkor a dolog eljuthat a bunkóig. Az is politika.

A politika önmagában nem rossz. Pontosabban nem a politika rossz. A “rossz” értékítélet viszonyítási alap nélkül nem is alkalmazható a politika fogalmára (mint ahogy semmire sem).

A nap pl. káros sugarakat bocsát ki magából, ami égést, szélsőséges esetben bőrrákot és ezáltal halált okozhat. A nap ettől még nem rossz. De a nap élteti a növényeket és minket embereket is, nélküle nem is lehetne élet a Földön. Ettől a nap még nem jó. A nap csak van. A politika ugyanígy csak van. És vannak emberek, érdekcsoportok, akik a politika eszközeit így vagy úgy használják. Ők lehetnek rosszak vagy jók, de ők is csak egy-egy viszonyítási pontból nézve. Mert végső szinten jó és rossz sincsen. Tom szerint Jerry a rossz, Jerry szerint Tom.

Minden azért létezik, mert ellentétes erők folyamatosan harcolnak egymással. Jin és Jang, a Teremtő és a Sátán, Tom és Jerry. És ez mind összesűrűsödik egyetlen fogalomban: politika. Manu Chao a dualitásnak csak az egyik oldalát mutatja meg, a másik, szintén evidens oldalát kitakarja vagy nem látja: “Thats what my friend is an evidence: politik is peacefulness.”