Lássuk be, kérem…

12 nap. Ennyi ideig nem léptem be egy közösségi oldalra sem és nem használtam egyik közösség telefonos alkalmazását sem. A terv egy hónap volt. Félsikernek sem mondható. Persze hozzá tartozik, hogy a médiaiparban dolgozom. Mivel munkaidőmben egy online szerkesztőség mellett ülök, minden nap megkaptam, hogy “hallottad azt, hogy… ja, nem hallottad, mert most nem twitterezel”. Vagy például nem egy barátom, aki egyébként tudott az akciómról, Facebookos linkeket küldött nekem, hogy ezt nézzem meg és azt nézzem meg. Ma pedig a programozók szóltak, hogy szükségük van egy Facebook alkalmazás azonosítóra az egyik site-unk FB integrációja miatt, legyek szíves létrehozni egyet. Ha nagyon akarnám, hazudhatnék magamnak, hogy muszáj volt. De nem hazudok, belátom, kérem. Mert hiszen micsoda érzés…

20:57 – Tiszta Amerika!

Este tizenegykor ránéztem a Twitterre, és azt láttam, hogy téma lett a djuice. Az első percek után annyit értettem az egészből, hogy van egy videó, amit mindenki fikáz. Megnéztem hát a YouTube-on:

A videó rendkívül művi, erőltetett és minden hiteltelen benne. Az arcok, a jellemek, a történetek, a hátterek, a bútorok, a sminkek, a kameraállások, egyszerűen minden… és legfőképpen a mondanivaló. Minden másodpercéből süt a hitelesnek tűnés görcsös vágya, mikor az egész egy nagy önellentmondás.

Ott van például a 17 éves sunáznám típusú buta liba, aki pszichiátriai magánrendelőt szándékozik nyitni, ha majd nagy lesz. Amennyiben nem fiktív figurának vélném, kételkednék, hogy meg tudja különböztetni a pszichológia és a pszichiátria fogalmak jelentését. Feltételezem, hogy a kígyótenyésztő apjától pénzt lenyúló 18 éves tesztoszteron-túltengéses chippenadale kandidátus díjbirkózó figurájának megalkotása is rengeteg átvirrasztott éjszakájába került egy kreatív elmének. Az igazán überelhetetlen figura a 24 éves, egy felvételi pont híján nem genetikus lett globetrotter bölcs romabeütésű fodrász, aki nem utolsósorban valószínűleg meleg (ha a hanghordozásából, öltözködéséből, frizurájából nem sejtenéd, gondolj bele: fordász!). A 24 éves munkanélküli lúzer informatikus-külseje-van-de-nem-az fickó labdába sem rúghat abban a versenyben, melyben a forgatókönyvíró kicsit túllőtt a célon a „minél valószínűtlenebb, annál valószerűbb” elv gyakorlatban történő alkalmazása közben.

Mit is mond a narrátor a videó elején?

„Mindig ugyanazt sulykolják belétek: Vásárolj, hogy menő legyél.”

vagy

„Csak az számít, hogy milyen márkás cuccaitok vannak, hova jártok bulizni, és hogyan pózoltok a kamerának. De vajon tényleg képesek vagyok megszerezni mindazt, amire vágytok? Ez itt nem Amerika, ahol a fiatalok havonta 200 000 forintot tapsolnak el ruhákra, kütyükre, bármire… Ez itt nem Amerika.”

A végén viszont kibújik a szög a zsákból:

„Elintéztük nektek, hogy olcsóbban vásárolhassatok több üzletben, hogy több pénzetek maradjon arra, ami igazán fontos nektek.”

Tehát: Vásárolj, hogy menő lehessél és még a lovacskádra is jusson. Tiszta Amerika!

Ez így azért mindjárt szimpatikusabban hangzik, mint az, amit a videó készítői szerint a többiek sulykolnak, vagy mégsem? Csak én érzem úgy harminc néhány éves fejjel, hogy valaki át próbálja baszni az U26-os korosztályt?

A hibát ott vétette talán a djuice, hogy kampányuk terjedési közegének a közösségi médiát szemelte ki. A közösség pedig azonnal lecsap, ha hazugságot szimatol vagy ha úgy érzi, palimadárnak nézik. Ennek ellenére a legnagyobb félelmem, hogy pénzügyi szempontból a kampány mégis sikeres lesz. Sokan mégis élnek a virágzó online kupon modellek eme példányával, és regisztrálnak, elmennek a boltba, majd vásárolnak. Ahogyan azt sulykolják beléjük.