Lesz ez még így sem

Próbálom visszafogni magam, de muszáj újra egy kis közéleti gondolatot megosztanom a nagyérdeművel.

Tegnap magam is átfutottam az új alkotmányt, néhol mosolyogtam, néhol ráncoltam a homlokomat, néhol egyetértően bólogattam. Ma szüleim hívták fel a figyelmemet egy fontos dologra, amin én átsiklottam:

XV. Cikk (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.

Ez persze alkotmány nélkül is magától értetődő — természetesen neveltetés függvényében.

Generációk jöttek-mentek úgy, hogy a gyermekek szülők iránti felelőssége nem volt ilyen explicit módon az alkotmányba rögzítve. Akkor miért került most bele? Csak nem arról van szó, hogy az állam már előre látja, hogy hosszú-, közép-, rosszabb esetben rövidtávon nem tud gondoskodni az idősekről? Ezért a gondoskodás felelősségétől bölcsen papíron is elhatárolódik, nehogy a balga állampolgár véletlenül azt higgye, öregkorára majd állam bácsi gondoskodik róla. Ott áll feketén-fehéren: NEM, gondoskodjanak rólad majd gyermekeid. Az ő dolguk.

Mellékesen anyám egy régi szava járása jut eszembe: “Fiam, egy szülő akármennyi gyermeket el tud tartani, de nincs annyi gyermek, aki egy szülőt is el tudna tartani.”

Valószínűleg most sem vidám dolog itthon nyugdíjasnak lenni, de egy biztos: lesz ez még így sem.